IX. Székesfehérvári Hagyományőrző Tűzoltó Verseny 2017. április 10. 15:10 A „Havranek József” Tűzvédelmi Alapítvány Hagyományőrző Csapata és a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltóság megrendezi a IX. Székesfehérvári Hagyományőrző tűzoltó versenyt.
| | Dr. Pimper László elismerése 2017. április 10. 14:03 Dobson Tibor tű. dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke a MTSZ éves küldöttgyűlésén fejezte ki elismerését Pimper László felé a tűzoltási tevékenység tudományos megalapozását célzó kutatói munkájáért, abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen katonai műszaki tudományok tudományágban megvédte doktori értekezését.
|
Küldöttgyűlés a Magyar Tűzoltó Szövetségnél 2017. április 10. 12:42 Budapesten, 2017. április 6-án tartotta éves küldöttgyűlését a Magyar Tűzoltó Szövetség, ahol felvázolták a következő időszak fő feladatait. A küldöttgyűlésen részt vett Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára, valamint dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő és Varga Ferenc tű. dandártábornok, fővárosi katasztrófavédelmi igazgató is.
| Országos Tűzoltó Börze és Találkozó 2017. április 10. 12:34 A pilisszentiváni sportpályán 2017. május 6-án zajlik az Országos Tűzoltó Börze és Találkozó. A rendezvény az MTSZ és a Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület együttműködésében valósul meg.
|
Beszámoló az MTSZ tevékenységéről a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságnak 2017. március 31. 17:28 Dobson Tibor tű. dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke 2017. március 28-án az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága ülésén számolt be az MTSZ tevékenységéről. Szó esett az MTSZ tervezett köztestületté válásáról is.
| VI. Bács-Kiskun Megyei Nemzetközi Hagyományőrző Tűzoltó Verseny 2017. március 27. 14:39 2017. április 29-én zajlik a VI. Bács-Kiskun Megyei Nemzetközi Hagyományőrző Tűzoltó Verseny, kocsifecskendő és mozdonyfecskendő kategóriákban. A jelentkezési lapot és a programot tesszük közzé.
|