elnök: 1902–1931
örökös tiszteletbeli elnökké avatták 1931-ben

Széchényi Viktor Pozsonyban, 1871-ben született Széchényi Dénes és Hoyos Mária negyedik fiaként. Középiskoláit a budapesti piarista főgimnáziumban végezte, majd katonai pályára lépett, és a morvafehértemplomi lovassági hadapródiskola növendéke lett. Innen 1902. augusztusában  szerelt le,  s  tartalékos főhadnagyként vonult vissza a Fejér megyei Sárpentelén lévő birtokára gazdálkodni.

Könnyen belátható, hogy az ifjú főúr nem elégedett meg ezzel a szerepkörrel, hiszen alig pár héttel később, az egri nagygyűlés 1902. augusztus 16-án elnökké választja, ezt a tisztséget pedig huszonnyolc éven keresztül töltötte be, amivel a leghosszabb ideig regnáló elnök lett az MOTSZ történetében.

Az 1904-es időközi parlamenti választásokon a Szabadelvű Párt színeiben a bodajki kerület képviselője lett. Viharos időszakban lépett a politikai porondra: 1905-ben súlyos belpolitikai válság tört ki, amelynek középpontjában pártja, illetve az azt vezető kormányfő, Tisza István állt. Az ezt követő választási vereség miatt pártja jogutód nélkül meg is szűnt.

Széchenyi Viktor rövid ideig tartó pártnélküliség után 1906 elején lépett be a Szabadelvű Pártból kilépő ifj. Andrássy Gyula által megalapított Alkotmánypártba. Ezek után, 1906 áprilisában nevezték ki Fejér vármegye és Székesfehérvár sz. kir. város főispánjává; ezt a tisztséget tizenegy esztendeig viselte. Pályájára a politikai kiegyensúlyozottságra, illetve a harmonikus közéletre való törekvés volt a jellemző.

Rendkívül aktív volt, minden kötelezettségét komolyan vette: 1910-től a Munkapárt (az akkori kormánypárt) tagja lett, a főrendiház tagjaként rendszeresen megjelent, de folyamatosan foglalkozott a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség ügyeivel és főispáni teendőit sem hanyagolta el. Az 1910-es ököritói, több száz emberéletet kioltó tűzkatasztrófa után elnökként követséget küldött a belügyminisztériumhoz, hogy kérje a tűzrendészeti törvény megalkotását.

Elnöksége alatt a szövetség ütemesen fejlődött tovább: míg 1905-ben huszonkét megyei szövetséget számlálhattak, kicsit több, mint ezernégyszáz tagtestülettel, addig 1910-ben már harminc megyei szövetség sorakozott fel, több, mint kétezeregyszáz tagtestülettel.

1914-ben főispánként vonult be katonának; összesen tizenhárom hónapot töltött a szerb és az orosz fronton. Kapitányként szerelt le, és előbb a Károly-csapatkereszttel, majd később, főispáni tisztségéből leköszönve a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntették ki.

Ezek után rövid ideig a sárpentelei birtokon gazdálkodotott, majd a Tanácsköztársaság idején a  szocializált  sárpentelei  gazdaság  intézőjeként  dolgozott addig, amíg bujkálásra nem kényszerült.

1920-ban nemzetgyűlési képviselővé választották, nemzetgyűlési beszédében (1920. április 24.) pedig nem hazudtolta meg „tűzoltói gyökereit”: rámutatott a tűzrendészet fejlesztésének fontosságára, és kérte a tűzrendészeti törvény soronkívüli megalkotását.

1926-tól az újjászervezett  felsőház tagja lett, majd a kormány­zó november 27-én ismét Fejér vármegye és Székesfehérvár sz. kir. város főispánjává nevezte ki. Politikai helyzete azonban a harmincas években egyre nehezebbé vált a szélsőjobb kormánypárton belüli térnyerése következtében. Személyes népszerűsége töretlen volt, ám konzervatív politikai nézeteivel pártja egyre kevesebb képviselője értett egyet: az 1935-ben Fejér megyében megválasztott képviselők szinte mindegyike a kormány­párt szélsőjobb szárnyához tartozott.

Az Magyar Országos Tűzoltó Szövetség hatvanéves jubileuma előtt lemondott annak elnöki tisztségéről, mert – amint azt 1930. június 21-én kelt lemondó levelében írja – a tűzoltói ügynek nem tud annyi időt szentelni, mint eddig, és nem akarja ezáltal a szövetség erejét csökkenteni. Utódjául gróf Széchenyi Józsefet, unokaöccsét ajánlotta.

1932 végén gróf Széchenyi Viktor a szövetség és a tűzrendészet érdekében végzett munkájáért a legnagyobb dícsérő elismerésben részesült. Tűzoltói munkásságát széles körben elismerték, hazai és külföldi szervezetek egyaránt: a Heves vármegyei szövetség védnökévé, az Esztergom-, Pest­ és Somogy vármegyei szövetség, valamint tűzoltótestületek egész sora tiszteletbeli tagjukká választotta, megkapta az olasz kormány emlékérmét, az olasz szövetség érdemérmét, a belga, olasz és portugál országos szövetségek dísztagjukká választották.

1939 tavaszán vált meg főispáni hivatalától is, ezek után rövid ideig Sárpentelén, 1941-től Budán élt feleségével. Ekkor írta meg önéletrajzi könyvét „70  év emlékei” címmel.

Budapest 1944–45. évi ostromát feleségével és Zsigmond fiával együtt élte át a budai várban, ahol karácsony esti látogatásra érkezett unokáihoz és dédunokáihoz. A hét hetes ostromot az Úri utca 52.  számú  házuk  pincéjében  vészelték  át. Az  ottani  eseményeket,  személyes  élményeit,  a  hallott  híreket vetette papírra; gyertyafénynél, szürkehályogja miatt félig vakon.

A hosszú ostrom miatti megpróbáltatások következtében szervezete leggyengült; gróf Széchenyi Viktor 1945. április 19-én hunyt el.