elnök: 1940–1944

Kiss Lajos 1896. január 15-én született, középiskolai tanul­mányai befejeztével a Debreceni Tudományegyetem jogi szakát végezte el. A katonai szolgálata során számos kitüntetést, valamint vitézi címet is kapott.

Az 1930. évi második országos tűzoltótiszt-képző tanfolyamon szerzett képesítő oklevelet; borsodi közigazgatási szolgálatával párhuzamosan a tűzoltó hivatásban is ténykedett.

Mezőcsáti járási, később pedig Borsod vármegyei tűzrendészeti felügyelőként végzett munkájáért kormányzói elismerésben részesült. Később Gömbös Gyula személyi titkáraként a miniszterelnökségen tűzrendészeti szakértőként folytatta pályafutását. Kiharcolta a tűzrendészeti törvény és a végrehajtási utasítás megjelenését, ezek megalkotásában is nagy része volt.

Az általa előkészített vármegyei tűzrendészeti minta-szabályrendelet volt az 1931. október 1-jén életbe lépett tűzrendészeti kódex alapja. Később pedig a kéményseprő mintaszabályrendelet-tervezetét is elkészíttette.

1936 októberében nevezték ki a budapesti tűzoltóság főparancsnokává, 1939 pedig spanyolországi tanulmányúton (a spanyol polgárháború kapcsán) vizsgálta a tűzrendészeti és légoltalmi kérdéseket.

A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnökválasztási szabadsága kérészéletűnek bizonyult. A belügyminiszter a 70 373 / 1940 BM rendelettel visszaállította a tűzrendészeti kormányrendelet eredeti állapotát, így 1940. január 1-jei hatállyal dr. vitéz Kiss Lajos hivatalból a szövetség elnöke lett.

A szövetség elnöksége 1940. június 30-ára Szombathelyre hívta össze az országos közgyűlést, amelyen új tisztikart, országos választmányt, alelnököket és elnöki tanácstagokat választottak.

Kiss elnöksége alatt a háború egyre szélesebb körben éreztette hatását, és a tűzoltó társadalmat sem kímélte. Az 1942 januárjában összeállított második magyar hadsereg létszáma például meghaladta a kétszázezer főt; a katonai szolgálat rengeteg tűzoltóságot érintett. Ekkorra már sok kistelepülésen csak a hadköteles korból kiöregedett tűzoltók maradtak. Tovább rontott a helyzeten, hogy a zsidó lakosságot már jóval korábban korlátozták a szolgálatteljesítésben.

Az MOTSZ eleinte – igazodva a honvédelmi minisztérium kéréseihez – igyekezett tartani a hazafias lelkesedést az itthon maradt tűzoltókban. Csatlakoztak például a „füsttelen napok” elnevezésű programsorozathoz, és az 1942. augusztus 12-én rendezett országos gyűjtés eredményeképpen mintegy egymillió szál cigarettát küldtek a keleti fronton harcoló alakulatokhoz. 1943-ban aztán újabb gyűjtés során mintegy 40 ezer pengő értékben gyűjtöttek cigarettát, 86 ezer pengő értékben téli ruhaneműt.

1943-tól már egyre több létjogosultsága volt a légoltalmi ismeretterjesztésnek. Még ebben az évben megjelent a „Kárelhárító működési szabályzat tűzoltóság számára” c. kiadványsorozat, négy füzettel: Általános elvek, Tűzoltás, Műszaki mentés, Gázvédelem. Szükség is volt rá, hiszen a magyarországi célpontokra 1944. április 3-tól 1944. augusztus 31-ig több mint 52 ezer romboló és majd’ 43 ezer gyújtóbomba hullott, ami hatalmas pusztítást vitt végbe.

1944. október 15-én Horthy Miklós, Magyarország kormányzója az alábbi hadparancsot intézte a Magyar Királyi Honvédséghez: „Hőn szeretett hazánk szívében folyó pusztító harctól, a küzdő erőket számbavéve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfőbb hadura, felszólítalak benneteket, hogy honvédeskütökhöz híven, hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljáró parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden tagja e súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson.”

Dr. vitéz Kiss Lajos – tűzoltó főparancsnoki minőségében – reagálva a kormányzó utasítására, körtelefonon adta parancsba, hogy minden tűzoltó tartsa magát ahhoz az eskühöz, amit az alkotmányra és a kormányzóra tettek. Ennél többre azonban nem nyílt alkalma: még aznap éjjel egy német SS-egyenruhát viselő különítmény letartóztatta és védőőrizetbe helyezte. Helyébe dr. Benedek Mihályt nevezték ki később.

1945-ben laktanyai szolgálati lakása helyett egy romos lakásba költöztették; 1951-es kitelepítéséig orosztanárként dolgozott. A kitelepítés feloldása után 1953-tól Szentistvántelepen, rokonoknál húzta meg magát, 1955-ől könyvelőként dolgozott egy termelőszövetkezetben.

1958. szeptember 12-én hunyt el.