elnök: 1935–1936
alelnök 1920–1935, 1937–1945

Marinovich Imre 1864. május 9-én született Budapesten. Tűzoltói karrierjét a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Testületben kezdte szivattyúsként, 1882-ben, ám egy súlyos betegség, illetve az ez után következő katonai szolgálat miatt csak 1904-ben tért vissza a „tűzoltóéletbe”, a Budapesten megrendezett nemzetközi tűzoltó kongresszus rendezőbizottságának tagjaként.

Mint elődei, ő sem egyetlen szervezetnek volt tagja: a Magyar Turista Egyesület Budapesti Osztályának első titkáraként, Téry Ödön és Thirring Gusztáv mellett egyike volt a főváros környéki turistamozgalom megszervezőinek, ő vezette például az első hivatalos túrát a turisták által akkortájt felfedezett Dobogókőre 1890. jún. 15-én.

A közigazgatásban szépen haladt felfelé a ranglétrán: a magyar királyi kincstár jogügyi igazgatóságánál kezdte fogalmazó gyakornokként, az ügyvédi oklevél megszerzése után pedig egészen az igazgatói posztig, illetve a helyettes államtitkári pozícióig jutott.

A tűzrendészet ügyét azonban ezek mellett is kiemelten kezelte; ahogy mondani szokás, hatalmas munkabírású ember volt, a Magyar Országos Tűzoltó szövetségben alelnökként eltöltött ideje alatt ügyvivőként dolgozott, a terhek igen nagy része az ő vállán nyugodott. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ő lett a szövetség arca: 1925–1935 között közel félezer alkalommal képviselte az elnökséget tűzrendészeti vizsgálatokon, ünnepségeken, versenyeken, díszgyűléseken, hatósági egyeztetéseken. A statisztikák szerint ebben az időszakban másfél évet töltött vidéki közszolgálatban – nem csoda, hogy országszerte ismert lett a tagszervezetek, a „vonulós tűzoltók” körében.

A szövetség sok téren támaszkodott jogi tudására: ilyen volt például a 230 000 / 1925 B.M. számú körrendelet megszületése is, amely fontos mozzanat volt a magyarországi tűzrendészet történetében – rendelkezett többek között az egységes tűzoltószervezet felállításáról is.

Marinovich számos kitünetést is kapott munkájáért: a III. osztályú vaskoronarendet, a kormányzói elismerés ezüst jelvényét, a tűzoltói királyi díszérmet, a MOTSZ XXXV. éves szolgálati érmét, a szövetség díszérmét. Megkapta az osztrák tűzoltóság ezüst érmét annak a fáradhatatlan munkásságának az elismeréséül, melyet a tűzoltóságok fejlesztése érdekében kifejtett, különös tekintettel a nyugat-magyarországi elszakított területekre.

Ezeken felül tiszteletbeli parancsnokká választotta számos tűzoltótestület és több külföldi szövetségnek is tiszteletbeli tagja lett. A harmincöt éves szolgálatért járó érmet még gróf Széchenyi József elnöktől vehette át 1935. február 9-én; szeptemberben, a gyöngyösi gyűlésen a tisztújítás során már elnökké választották, de ezt a tisztséget nem sokáig láthatta el, hiszen az új törvény értelmében a szövetség elnökét már hivatalból kellett kinevezni. Marinovich egy ideig „társelnökként” is tevékenykedett, ám pozíciójától függetlenül továbbra fáradhatatlanul képviselt a Magyar Országos Tűzoltó Szövetséget. (Ezzel gyakorlatilag megszakadt az eddigi választott elnökök sora, és ettől kezdve a háború végéig csak kinevezett elnök – illetve egy esetben ügyvezető elnök – állt az MOTSZ élén.)

1936-ban az önsegélyező pénztár ügyében is jelentős előrelépés történt: a 180 000 / 1936 B.M. rendelet ugyanis előírta, hogy az önkéntes és köteles tűzoltóság tagjait a város (vagy község) az MOTSZ segélyező pénztáránál biztosítani hivatott, illetve „a működése közben önhibáján kívül megsérült vagy munkaképtelenné vált tűzoltót lehetőleg segélyben részesíteni köteles”. A segélyező pénztár sérülés esetén 120 napig, halál esetén pedig egyszeri alkalommal biztosított segélyt. A pénztár tagjainak száma a rendelet hatására jelentősen, több mint 200 ezerre nőtt.

A Nemzetközi Tűzoltó Szövetség Bécsben tartott 1936 évi kongresszusán és a bécsi tűzoltóság 250 éves jubileumi ünnepségén részt vevő magyar delegációt Marinovich vezette.

Annak ellenére, hogy ténykedése alatt a szövetség számos sikert mondhat magáénak, nem volt megelégedve az elért eredményekkel. Ahogyan a Tűzrendészeti Közlöny 1938. január 1-jei számában írt cikkében kifejtette: „A tűzrendészeti törvény és kódex egész terjedelmében való alkalmazásának függőben léte intézményünk fejlődését teljesen megakasztotta […] a joggal várt fellendülés elmaradt”

1938. június 7-én a belügyminiszter Hirling Gyula kormányfőtanácsost bízta meg azzal, hogy a 115 200 / 1938 BM rendelet által előírt újjáalakulásig ügyvezető elnökként irányítsa a szövetség ügyeit. Hirling továbbra is igényt tartott Marinovich munkájára tanácsadóként (dr. vitéz Kiss Lajos fővárosi tűzoltó parancsnok, későbbi MOTSZ-elnök, valamint Papp Ferenc nyugalmazott tűzoltó főparancsnok mellett).

Az 1940. február 24-i elnökségi ülésen aztán szintén Hirling Gyula emlékezett meg Marinovich negyvenéves tűzoltói szolgálatáról, és nyújtotta át neki az ezt jelképező szolgálati érmet. A szövetség Izabella utcai székházában 1942. február 19-én leplezték le azt a róla készült Farkasfalvy Imre festőművész által jegyzett portrét, amely aztán a szövetségi tanácsterem falát díszítette egy ideig.

Dr. Marinovich Imre, bár elnökként kevés ideig munkálkodott, alelnökként és szakemberként elévülhetetlen érdemeket szerzett a Magyar Tűzoltó Szövetség és a magyar tűzoltó mozgalom előremozdításának ügyében. 1945. december 31-én hunyt el.