Ép testben ép lélek

A történet érdekes irányt vett a testedzés felé – nem csak azért, mert a tűzoltás egyik alapfeltétele a jó kondíció, hanem mert a megalakulás nehézségei között a tűzoltás szó szerint összefonódott a tornával. Ha azt hisszük, mindez
csak a budapestiek esetén van így, tévedünk: Európa-szerte nem volt ritka, hogy az önkéntesek „tűzoltó és tornaegyletekbe” tömörültek. A budapesti szervezet az ilyen típusú összefonódásoknak viszont a magyarországi állatorvosi lova – lássuk tehát, hogyan alakult a sorsuk. A Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egylet jogilag 1866. december 27-én alakult meg, ám rögtön az elején nehézségekbe ütközött. Bár – Széchenyi Ödön munkájának köszönhetően – jelentős pénztartalékokkal rendelkeztek, a
tagtoborzás nem bizonyult sikeresnek. Olyannyira nem, hogy az egész vállalkozás léte kérdőjeleződött meg; ez ellen pedig sürgősen tenni kellett valamit. Jelzésértékű, hogy az első igazi nagygyűlést csak egy évvel később, 1867. december 29-én tartották meg. Itt vetődött fel a taghiány kérdése, amelyre dr. Follmann Alajos királyi járásbíró – a jegyzőkönyv vezetője – kínált megoldást: a Pesti Nemzeti Tornaegylettel való egyesülést. Follmann és Széchenyi 1867-ben külföldi tanulmányúton ismerkedtek a tűzoltó egyletek belső szervezésével, és itt találkoztak először a közös torna-tűzoltóegylet gondolatával. Follmann érvelése szerint Franciaországban, Angliában, és különösen Németországban jóval több az ilyen „vegyesegylet”, mint a tisztán tűzoltó egylet. Széchenyivel együtt azon a véleményen voltak, hogy ez a megoldás visszahozhatja a megtörni
látszó lendületet, aminek elvesztése már csak azért is sajnálatos volt, mert pénzügyek tekintetében amúgy igencsak jól álltak. A tűzoltó egyletnek ugyanis addigra összesen 12 ezer forintja gyűlt össze készpénzben, és még 24 ezer forintja kötelezvényekben. (Összehasonlításként: 1870 körül a magyar képviselők, akik akkoriban Európa legjobban fizetettjei közé tartoztak, átlagosan 180-200 forintot kerestek havonta.) A tornaegylet pedig népszerű volt, számos taggal. Egyszerűbben szólva tehát érdekházasságról volt szó: a tornászoké volt a „birodalom”, a tűzoltók hozták a pénzt. Hogy Széchenyi és Follmann nem mérte fel eléggé a „fúzió” veszélyeit, vagy egyszerűen megfizethető árnak gondolták a nehézségek átlépéséért cserébe, azt nehéz megítélni. Mindenesetre tény, hogy a 1868-ban megtörtént a frigy: a két egyesület közös elnökség és egységes igazgatás alatt kezdte meg működését. Az egyesülés magán viselte az érdekházasságok minden ismertetőjegyét, sőt, rendkívül előnytelennek bizonyult a tűzoltókra nézvést. Például kizárták őket az egylet vezetéséből és nem rendelkeztek a tornászokkal azonos jogokkal sem. (Ez utóbbira lényegében dupla tagdíjfizetés mellett lett volna csak joguk, vagyis, ha a tűzoltói tagdíj mellett a tornász tagdíjat is befizették volna.) A tornászok ráadásul sajátságosan értelmezték a „közös kassza” fogalmát is: a tűzoltóktól átvett 12 ezer forintot tornacsarnok építésére fordították, mondván, hogy az közös épület lesz majd.

Hosszú, tétlenül eltöltött idő után 1870 végén egy újabb közgyűlésen próbált érvényt szerezni magának a vegyes- egyesület „tűzoltó fele”. Széchenyiék jól láthatóan készültek az előterjesztés kudarcára, mert egy záradékkal együtt nyújtották be a módosító javaslatokat, amelynek lényegi része szerint: „[különben] a tűzoltó egylet kénytelenítve érzendi magát a két egyesület egymáshoz való köteleket végleg felbontani és megsemmisíteni”. A tornászok nem lelkesedtek az ötletért, és igyekeztek – nem túl sportszerű módon – keresztülhúzni a tűzoltók szándékait. Levelet küldtek a belügyminisztériumnak, amelyben elmagyarázták, hogy a tűzoltók törvénytelenül próbálnak kiválni, és kérték a belügyet, hogy az alapszabály értelmében ezt akadályozzák meg. Időközben persze Széchenyiék új alakuló ülést tartottak, és ők maguk is beterjesztéssel éltek a belügyminisztérium felé, melyben az új alapszabályt megküldték. Valószínűleg mindkét fél roppant módon meglepődött a belügy válaszán. A hivatalos értesítés szerint ugyanis sem a különválás megakadályozására, sem az új alapszabályra vonatkozó beterjesztést nem lehetett értelmezni. „[…] a két egyletnek »nemzeti torna- és tűzoltó egylet« cím alatti állítólagos egybeolvadása pedig – amennyiben tényleg netán megtörtént volna – a fennálló szabályok ellenére sem ide fel nem jelentetett”, írja a belügyi államtitkár válaszlevelében. Hogy ez a fordulat minek köszönhető – vajon valaki elfelejtette benyújtani a felterjesztést, vagy a belügynél vesztek el az iratok – az már valószínűleg sosem fog kiderülni. A tornászok végül kénytelenek voltak elfogadni a szétválást – habár megpróbálkoztak még a „hozomány” elbitorlásával, végül a kompromisszum megköttetett, és a tűzoltó egylet immár újra szabad volt.