Egy kis intermezzo: tűzoltók, összetartás, és egy szent

Kívülállók számára furcsának tűnhet a tűzoltó társadalom összetartása. Különösnek tűnhet a hév, amellyel – ahogyan később látni fogjuk – gróf Széchenyi Ödön éppen az önkéntes tűzoltóság intézményét igyekezett meghonosítani itthon. Nem árt némi előzetes ismeret ahhoz, hogy ezt megértsük, így térjünk ki egy pillanatra az önkéntes tűzoltó társadalom mögött álló eszmeiségre, nevezetesen az összetartásra és az önfeláldozásra.

Magyarországon sokak számára evidens, hogy a tűzoltó mozgalom a kezdetektől Szent Flóriánt tekinti védőszentjének. A III-IV. század fordulóján élt római katonatiszt a kezdetektől a hittétel és a vasakarat mintapéldája. Parancsnokként Noricum provincia (a mai Ausztria) területén irányította katonáit – akikről talán nem köztudott, hogy eleve elsősorban tűzoltói különítmény voltak. Flórián már akkor felvette a kereszténységet, amikor az még nem számított túlzottan népszerűnek, és ezt a tényt sosem titkolta. Éppen ez jelentette a vesztét is, hiszen a Diocletianus császár által – a IV. század elején – elrendelt, a korszak utolsó, legnagyobb keresztényüldözése idején lelte halálát. Legendája szerint amikor megtudta, hogy Laureacumban (a mai Lorch, Németország) keresztényeket tartanak fogva, elindult, hogy a segítségükre legyen. A keresztényeket kutató katonáknak pedig önként vallotta be keresztény mivoltát. A parancsnok megpróbálta rávenni, hogy tagadja meg hitét, és áldozzon a római isteneknek, de Flórián erre nem volt hajlandó, még akkor sem, amikor kínpaddal fenyegették meg. „Míg földi fegyvert hordtam, titkon szolgáltam Istenemet. […] Engedelmeskedem parancsaidnak, amennyiben mint katona ezzel tartozom, de arra senki nem kényszeríthet, hogy bálványokat imádjak!” Flórián végül mártírhalált halt: katonatársai követ kötöttek a nyakába, és a folyóba taszították. Flóriánt halála után szentté avatták; szentként pedig rendkívül népszerűvé vált Közép-Európában. Az osztrák Linz városa mellett Lengyelország választotta védőszentjévé (hivatalosan 1184-ben, ekkor adott engedélyt III. Lucius pápa, hogy a szent ereklyéit Krakkóba küldjék). Legtöbben azonban mégis a tűzoltók védőszentjeként ismerik. Ábrázolásaiban ez rendre tetten érhető: általában római centúrióként jelenítik meg, aki egyik kezében vörös zászlót tart, másik kezében vederből önt vizet egy lángoló házra. Neve mára gyakorlatilag összeforrt a tűzoltással. Magyarország egyik legelső önkéntes tűzoltó szervezete, az aradi Önkéntes Polgári Tűzoltókar 1861-ben például rendszabályban rögzítette, hogy a zászlón Szent Flóriánnak szerepelnie kell. A zászlószentelés emlékére kiadott ezüstérmen a szent alakja látható, és egy felirat: „Egy mindnyájunkért, s mindnyájan egyért.” Pontosan ez az az összetartás, ami a tűzoltókra általában jellemző. Ennek pedig egy szép és nemes szimbóluma a zászló, ami a világon mindenhol a testvériség, a bajtársiasság, az egység jelképe. A zászlóhoz való hűség, a zászló által kifejezett eszmeiség melletti elkötelezettség, az együvé tartozás a tűzoltózászlókban is megjelenik. Történetünkben láthatjuk majd, hogyan szökkent szárba a tűzoltói mozgalom Magyarországon. A zászlón keresztül pontosan megérthetjük ezen folyamat mögötti mozgatórugókat. A megalakuló egyesületek, közösségek számára annyira fontos volt ugyanis az eszmeiség, hogy véglegekig ragaszkodtak az ezt jelképező saját zászló megalkotásához. Ilyen háttér előtt kezdte meg tehát a ténykedését Magyarországon gróf Széchenyi Ödön, hogy elősegítse a tűzoltó mozgalom elindulását.