Hírek

Előkészületek a jubileumi évhez – elnökségi ülés
2019. december 06. 08:42
Kétszeresen is jelentős események elé nézünk a következő évben: 2020-ban 150 éves lesz a Magyar Tűzoltó Szövetség, és választásra is sor kerül. A december 4-i elnökségi ülésen többek között ezekről esett szó.

A jeles évforduló jegyében született meg a 2020. évi munkaterv és a hozzá kapcsolódó költségvetés. Az évfordulóval kapcsolatos előkészületek már több, mint egy éve zajlanak, ezek állásáról tájékoztatta az elnökséget Dobson Tibor tű. ddtb. elnök. A 2020. év munkatervében a külön fejezetet kapott Az ÖTE, a Létesítményi és az Önkormányzati Tagozat; ezek után pedig a Kárpát-medencei Együttműködési, a Tűzoltóverseny, a Hagyományőrző, a Nemzetközi, az Ifjúsági Tagozat feladatait, illetve a jogi, képzési és kommunikációs teendőket vették sorra a jelenlevők.

Gulácsi Lajos, a választási bizottság elnöke tájékoztatta az elnökséget, hogy a – korábbi döntés értelmében – 2020 áprilisára tervezett Országos Küldöttgyűlésen lezajló tisztújítás előkészítő, jelöltállító munkálatai a választási szabályzatnak megfelelően folynak. A tagozatok részéről a jelöltekre vonatkozó elsődleges szóbeli ajánlások megtörténtek.

Kelemen Zsolt alelnök a pályázat segítségével kidolgozott e-learninges tűzoltó képzési program jelenlegi állásáról számolt be az elnökségnek, kiemelve az eddigi pozitív visszajelzéseket.


 

Kapcsolódó képek:

Előkészületek a jubileumi évhez – elnökségi ülés Előkészületek a jubileumi évhez – elnökségi ülés Előkészületek a jubileumi évhez – elnökségi ülés
>>> További képek a galériában <<<