Országosan
Országszerte több mint ötszáz helyszínen dolgoztak a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók a vihar következményeként. A legtöbb bejelentés Kelet-Magyarországról érkezett, a vihar Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Békés megye térségében tucatjával döntött ki fákat, szakított le vezetékeket, öntött el pincehelyiségeket és rongált meg tetőszerkezeteket.
Győr-Moson-Sopron megye
Közlekedési baleset történt Veszprémvarsány előtt július 27-én. A helyszínre a Veszprémvarsány ÖTE érkezett ki öt fővel, ahol elvégezték a járművek áramtalanítását, valamint a helyszín biztosítását.
Fotó: Veszprémvarsány ÖTE / Facebook
Komárom-Esztergom megye
A Sárisáp ÖTE július 28-án kapta a riasztást, mely szerint egy ló, miközben lovasával átkelt egy patakon, elsüllyedt az iszapban. Az önkéntesek négy fővel és egy villás rakodógéppel mentek a nehezen megközelíthető helyszínre, ahol – állatorvossal egyeztetve – hevederekkel szakszerű kötést alkalmaztak, kiemelték, és megnyugtatták az ijedt lovat. Az állatnak a fáradtságon kívül más baje nem esett.
Fotó: Sárisáp ÖTE / Facebook
Somogy megye
Mintegy hetven körbála égett július 24-én éjszaka Lengyeltótiban, a Mamócsi út mentén. A felcsapó lángok veszélyeztették a közeli erdősávot, valamint egy lakóházat is. A marcali hivatásos és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók két vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be a helyszínen, ahol két erőgép is segítette munkájukat. A tűzoltók több mint három óra alatt tudták teljesen eloltani a lángokat.
Fotó: Marcali HTP
Tolna megye
2019. július 22-én fél egykor riasztották a Dunaföldvári Önkéntes Tűzoltó Egyesületet és a solti tűzoltókat, hogy a dunaföldvári vasútállomáson az egyik váltónál kisiklott egy tartálykocsi.
A tűzoltók beavatkozására szerencsére nem volt szükség; a vasúti személyszállításban sem okozott gondot az eset, ezen a szakaszon ugyanis nem közlekednek személyszállító vonatok. Káresemény sem történt, a tartálykocsiból csak minimális, a lefejtőszerkezetben maradt folyadék (kb. fél liter) került a sínekre, nagyobb kár nem keletkezett.
Pest megye
Hulladéklerakó égett Ráckevén
Illegális szeméttelep égett Ráckevén július 22-én. A hulladéklerakóból terjedő tűz másfél hektáron pusztított. A nehezen megközelíthető területen két foltban keletkezett tűz, amely összesen mintegy egy-másfél hektárt érintett. A tűznél a délegyházi, a dömsödi és a szigetújfalui önkéntes tűzoltók, a ráckevei önkormányzati tűzoltók, valamint a szigetszentmiklósi hivatásosok fojtották el. Az oltást erőgép is segítette.
Frontális baleset az M2-es autóúton
Frontálisan ütközött össze két személygépkocsi július 24-én délben az M2-es autóút fóti lehajtójánál. Az ütközés következtében az egyik autó a szalagkorlátra felrepült, fennakadt, a sofőrje a roncsba szorult. A fővárosi hivatásos és az újpesti önkéntes tűzoltók rögzítették a lógó gépkocsit, feszítővágó segítségével a beszorult embert kiszabadították, majd áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, a munkáját a Pest megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat elterelték.
Fotó: PMKI KMSZ
Veszprém megye
Tíz négyzetméteren égett egy körülbelül harminc négyzetméter alapterületű, különálló garázs tetőszerkezete Dudaron, a Szív utcában, július 25-én. A garázsban egy személyautót és szerszámokat tároltak. A tulajdonos az autójával ki tudott járni a melléképületből, mielőtt a lángok arra átterjedtek volna. A tűzoltók kiérkezése előtt a lakók a melléképületet áramtalanították. A tűzhöz a pétfürdői hivatásos és a zirci önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral oltották el a lángokat, majd hőkamerával átvizsgálták a tetőszerkezetet és az épület további részeit az esetlegesen még izzó részek felkutatására, és elvégezték az utómunkálatokat.
Fotó: Zirci ÖTP
|