Bács-Kiskun megye
Egy száz négyzetméteres lakóépület égett teljes terjedelmében Szabadszállás külterületén, Balázspuszta tanyán. A szabadszállási önkormányzati és önkéntes, valamint a solti és a kalocsai hivatásos tűzoltók három vízsugárral oltották el a tüzet. Az épületben két gázpalack felrobbant, a ház egyik fala mintegy öt méter hosszan kidőlt, a tetőszerkezet megsemmisült. Az épület lakhatatlanná vált, a lakók rokonoknál lettek elszállásolva.
Fotó: Kovács Andrea tű. főhadnagy - Bács-Kiskun MKI
Hajdú-Bihar megye
Kigyulladt egy autó egy közlekedési balesetben Nagyhegyes közelében
Július 12-én, péntek délután kapták a riasztást a balmazújvárosi önkormányzat tűzoltók Nagyhegyes közelbe a 33-as számú főútra. Két teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze. Az autó azonnal kigyulladt ütközéstől. A baleset pillanatában az úton vezetett egy szabadnapos tűzoltó is, aki a teherautó sofőrökkel közösen porral oltó készülékkel be tudtak avatkozni. A lángokat megfékezték, eközben a sérültet is kiemelték a járműből. A balmazújvárosi egység a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával az utómunkálatokat végezte el, valamint a járműveket áramtalanította. A mentőszolgálat a személyautó vezetőjét mentőhelikopterrel szállította kórházba. A műszaki mentés a rendőrség teljes útzára mellett zajlott.
Fotó: Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat
Fejér megye
Terepjáró és személygépkocsi ütközött július 11-én kora este Csákváron. A Kossuth utcában történt balesetben az autó a vízelvezető árok fölött állt meg. A csákvári önkéntes tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd a műszaki mentés részeként a székesfehérvári hivatásos tűzoltókkal a terepjárót letolták az útról és lesöpörték a törmelékeket a burkolatról. Az árokból egy közeli telephely targoncája emelte ki a személyautót.
Fotó: Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó alezredes, székesfehérvári katasztrófavédelmi kirendeltség
Komárom-Esztergom megye
Gyereket mentettek
Bezárta magát egy ötéves gyerek egy negyedik emeleti lakásba Lábatlanon július 10-én reggel. Az esethez a komáromi hivatásos és a süttői önkéntes tűzoltók vonultak. Az egység a felderítést követően a tetőn keresztül kettő mentőkötél és egy bekötőheveder segítségével jutott be a lakásba, majd adta át a kisgyereket az aggódó édesanyának.
Fotó: Komárom HTP
Távközlési oszlopnak ütközött
Letért az útról és egy távközlési oszlopnak ütközött egy oxigénpalackokat szállító kisteherautó Vértestolna külterületén július 10-én kora délután. A baleset következtében a gépjármű kidöntötte az oszlopot, majd árokba csúszott. Az esethez a tatabányai hivatásos, és a vértestolnai önkéntes tűzoltók vonultak. Az egységek először áramtalanították, majd kihúzták a járművet az oszlop alól, a forgalmi akadályt megszüntették. A baleset során a rakomány nem sérült.
Fotó: Tatabánya HTP
Pest megye
Kombájn égett Bugyin, a Juhászföld pusztán (07.11)
Bugyin a Juhászföld pusztán egy betakarítást végző kombájn kigyulladt. A tűz a gabonamezőre is átterjedt, több helyen foltokban a környező bozótos is égett. A tüzet a dabasi hivatásos és a délegyházi önkéntes tűzoltók négy vízsugár segítségével és kéziszerszámokkal eloltották. A tűz egy tíz hektáros területet érintett.
fotó: Dabas HTP
Alpinmentés Ürömnél
Mintegy négy métert zuhant egy férfi egy szikláról az Ürömnél található Róka-hegyi kőbányában július 9-én késő este. A helyszínre az I. és a III. kerületi tűzoltókat, illetve a budapesti tűzoltó doktorszolgálatot riasztották. A tűzoltók a pest megyei műveleti szolgálat irányítása mellett kötélpályát építettek ki, majd lehozták a bajba került túrázót egy speciális hordágyon a hegyoldalból, ezután átadták őt a mentőknek. A hivatásos tűzoltók munkáját a pilisborosjenői önkéntes tűzoltók támogatták.
Fotó: Winter László tű.zls. FKI Video
Baleset Pánd és Tápióbicske között
Lesodródott az úttestről és az út menti árokba hajtott egy személyautó július 11-én este a Pánd és Tápióbicske közötti úton. A balesethez a nagykátai hivatásos és a pándi önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik feszítővágó berendezés segítségével kezdték meg a műszaki mentést. A munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A balesetben két személy súlyosan, egy pedig könnyebben sérült.
fotó: Nagykáta HTP
Somogy megye
Autóbusz égett Somogyjádon
Július 10-én reggel kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy autóbusz Somogyjádon, a Fő utcában található buszmegállónál. A felcsapó lángok az autóbuszmegálló épületét is veszélyeztették. A buszon nem tartózkodott senki. A tűzhöz a kaposvári hivatásos és a somogyjádi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik a szakszerű beavatkozás során két vízsugárral eloltották a lángokat. Az oltás során tűzoltóhab oltóanyagot is használtak. Az érintett útszakaszt ideiglenesen teljes szélességében lezárták.
Égett egy lakóház Somogydöröcskén
Július 8-án hajnalban teljes terjedelmében égett egy lakóház Somogydöröcskén, a Keleti utcában. A tabi önkormányzati, a törökkoppányi önkéntes és a kaposvári hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre felvenni a harcot a tűzzel. Az áramszolgáltató munkatársai leválasztották az épületet az elektromos hálózatról. A tűzoltók beavatkozás során két vízsugárral három és fél óra alatt tudták elfojtani a több helyiségben is felcsapó lángokat.
|