A Magyar Tűzoltó Szövetség delegációja Dobson Tibor tű. dandártábornok, elnök vezetésével, szeptember 8-án, Waldemar Pawlak, a Lengyel Tűzoltó Szövetség elnöke meghívására Varsóba érkezett, ahol a két elnök aláírta a lengyel és a magyar tűzoltó szövetség közötti megújított együttműködési megállapodást.
|
Az eseményen a lengyel fél meghívására jelen volt a horvát, az osztrák, a szlovák és a cseh tűzoltó szövetségek delegációja is. Másnap a Lengyel Tűzoltó Szövetség tisztújító közgyűlésén a MTSZ elnöke beszédében kiemelte a visegrádi és a szomszédos országok együttműködésének fontosságát és elismerően beszélt az ez irányú lengyel erőfeszítésekről. Ezt követte a zárt körben lefolytatott tisztségviselő választás, amelynek eredményeként Waldemar Pawlak immáron hatodik alkalommal, újabb öt évre vehette át elnöki megbízatását, melyhez a MTSZ elnöke írásban is kifejezi gratulációját.
A két ország új alapokra helyezett szakterületi együttműködése a jövőben számos további lehetőséget hordoz magában a szakmai, a sport és a hagyományőrzés területén egyaránt.
|