Hírek

VII. Országos Hagyományos Tűzoltó Verseny – tudnivalók
2017. június 14. 07:17
A VII. Országos Hagyományos Tűzoltó Verseny szervezői a résztvevők tájékoztatására részletes tájékoztató anyagot állítottak össze, mely most a honlapunkról is letölthető.

Kedves Versenyzők, Felkészítők!

(Az alábbi szöveges tájékoztató a többi információs anyaggal együtt ide kattintva tölthető le, egyetlen tömörített fájlban. A zip tartalmaz térképet, a programot, csapatösszesítőt, szobabeosztást, vendégnyilvántartót, illetve a tájékoztatót. Képek Székesfehérvárról a galériában találhatók!)

A jelentkezési határidő lejárta után meghatároztuk az értékelési csoportokat. A mellékelt csapatösszesítő táblázatban látható milyen értékelési csoportokban versenyeznek a csapatok.

Elkészült a verseny programja, szintén megküldésre került ezzel a levéllel együtt minden csapat és versenybíró számára.

A versenyre 29 hazai és két délvidéki csapat jelentkezett. Sikerült valamennyi csapat számára kollégiumi elhelyezést biztosítani, bár a szobabeosztásokat szigorúan kellett vennünk. Mellékeltük a csapatok szobabeosztását.

A kollégiumi szállás minél gyorsabb elfoglalása érdekében kérjük, hogy a mellékelt Vendégnyilvántartó lapot név szerint kitöltve (lehet kézzel is, csak olvashatóan!) hozzátok magatokkal. A szobák kevés kivétellel 4 ágyasak. Az elosztásuknál, ahol 10 fős a csapat ott a harmadik szobát egy másik csapattal megosztva kell elfoglalni. Egymás között egyezzetek meg ki-kivel alszik egy szobában. A közös mosdók a folyosón találhatóak.

A szálláshelyeken önkéntes tűzoltóink segítenek az elhelyezkedésnél.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának rendelete szerint IFA-t kell fizetni minden 18 évet betöltött személynek 75 éves korig. Amennyiben valaki ezen korhatáron kívül van lehet mentességet kérni az 1 sz. melléklet kitöltésével, de ehhez szükség lesz a diákigazolvány illetve a nyugdíjas igazolvány fénymásolatára.

A Vendégnyilvántartó lapon fel kell sorolni a csapatot, míg a 2 sz. mellékletet minden résztvevőnek ki kell tölteni. Amennyiben ezeket nem készítitek el előre, túl hosszú időbe telhet a szálláshely elfoglalása. A vendégnyilvántartót a szálláshelyen kell leadni.

A verseny a mellékelt szerelési sorrendben kezdődik. A második futam időbeosztását az első futam ismeretében állítják össze, természetesen pályacsere történik minden csapatnál. A kismotorfecskendő típusa FOX 2, a talajtól a szívócsonk alja 34 cm magasan van. A versenyfelszerelések a már két éve Szekszárdon is használtak. Elektromos időmérés lesz mind a motorszerelésnél, mind a stafétánál.

Szombaton 2017. június 24-én az ebédet és a vacsorát a Bregyó közben tudjátok elfogyasztani. Másnap, 25-én minden résztvevőnek a reggeli a Gyümölcs utcai (Nemes Nagy Ágnes) kollégium étkezdéjében lesz. Étkezési jegyet adunk minden étkezéshez.

Kérjük a csapatokat, hogy figyelemmel a nagy létszámra időben menjenek reggelizni, mert a program szerint vonulunk a városon át a Városház térre az ünnepélyes eredményhirdetéshez.  Rossz idő esetén a Városháza dísztermében tartjuk az eredményhirdetést, ahol a női résztvevők részére lesz csak ülőhely, a többi résztvevőnek állnia kell.

Székesfehérváron pénteken 18.00 órától hétfőn reggel 08.00 óráig nem kell parkolási díjat fizetni. A belvárosba a táblával jelölt helyektől nem szabad gépjárművel behajtani, csak engedéllyel. Az eredményhirdetéshez a Városház térre nem szabad gépjárművel behajtani.

Küldünk néhány fotót Székesfehérvárról, a szálláshelyekről, látnivalókról. A verseny szempontjából fontosabb helyek koordinátáit is megadtuk. A megközelítéshez ez pontosabb, mint az utca, házszám.

Kérünk mindenkit, hogy a szálláshelyeken, a versenyen és a városban is tűzoltóhoz méltóan viselkedjen, ne szemeteljen, tartsa rendbe a környezetét!

Szeretnénk, ha ez a verseny még jobban egybekovácsolná a tűzoltó társadalmat itthon ás a határainkon túl, öregbítené a tűzoltókról kialakult jó véleményt, még több tagtársunk megismerné ezt a versenyformát, hogy a magyar csapatok eredményesen szerepelhessenek a nemzetközi versenyeken. Több versenycsapat készül az évben a CTIF 16. Nemzetközi Tűzoltóversenyére és a 21. Nemzetközi Ifjúsági Tűzoltóversenyre (2017. július 9-16 Villach, Ausztria), számukra is jó felkészülést biztosíthat ez a verseny. Részükre ezúttal is jó szereplést kívánunk Ausztriában!

A versennyel kapcsolatban a következő személyektől kérhettek további információt, szükség esetén segítséget:

Horváth Gábor tű. őrnagy Versenyvezető, 20 931-9877, email: 9319877@gmail.com

Molnár József tű. alezredes Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, 20 966-2484, email: Jozsef.Molnar@katved.gov.hu

Mihály János ny. tű. ezredes, 20 916-3283, email: janos.mihaly@katved.gov.hu

Minden csapatnak szerencsés utazást, jó versenyzést és kellemes időtöltést kívánunk!

-------------------

Jelentkezési hely:

10.00 óráig történő érkezéskor a tájékoztató anyagban a csapat részére megadott szálláshely.

A szálláshelyeken két-két önkéntes tűzoltó segíti az elhelyezkedést.

10.00 óra utáni érkezéskor Bregyó közben várjuk a csapatokat a bejárat után balra a barna színű faháznál. (étkezési jegyeket, kitűzőket, emléklapokat csapatonként mindenki itt kapja meg)

 

Szálláshelyek:

Nemes Nagy Ágnes Kollégium, Székesfehérvár, Gyümölcs utca 13.

(47°11'16.69" É; 18°25'03.23" K)

József Attila Kollégium Székesfehérvár Széchenyi út 13.

(47°11'4,94" É; 18°24"51,40" K)

Régió Hotel, Székesfehérvár, Seregélyesi út 123.

 (47°11'14.38" É; 18°27'13.50" K)   

Vendégcsapatok: Bregyó köz kemping MOTEL Székesfehérvár Bregyó köz

(47°12'11,57' É; 18°23'59,12" K)

Versenybírói szállás:

 

Régió Hotel, Székesfehérvár Seregélyesi út 123.

 (47°11'14.38" É; 18°27'13.50" K)

 

Parkolás Székesfehérváron

Péteken 18.00 órától hétfő reggel 08.00 óráig szabadon használhatók a parkolók, nincs parkolási díj.

A belvárosba a táblákkal jelölt helyektől csak engedéllyel szabad behajtani. Városház térre gépjárművel behajtani tilos.

 

Verseny helyszíne

Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ, 8000 Székesfehérvár, Bregyó köz 1.

(47°12'11,57' É; 18°23'59,12" K)

 

Program

Június 23. péntek       

Idő

Tevékenység

Helyszín

                  - 20:00 óráig

vendégcsapatok, bírók érkezése, szállás elfoglalása

versenypálya jelölése, előkészítése, étkezési sátrak építése (önkéntes segítőkkel)

szálláshelyek

 

Bregyó köz Atlétika pálya

 

 

Június 24. szombat    

Idő

Tevékenység

Helyszín

08:00 – 10:00 óráig

Csapatok, bírók érkezése, szállások elfoglalása

versenypálya berendezése (önkéntes segítőkkel)

szálláshelyek

 

Bregyó köz

Atlétikai Központ

08:00 – 11:00 óráig

Pályaberendezés

Atlétika pálya

11:15

Felsorakozás a megnyitóhoz, megye táblák mögött,

Atlétika pálya

11.30-12.00

ünnepélyes megnyitó Forgatókönyv szerint

Atlétika pálya

12:00 – 14:00

Ebéd (bírók, segítők először)

Bregyó közben, étkező sátorban

13:00 – 19:30

I. és II. futamok

Atlétika pálya

19:30 – 20:30

Pályalebontás

Atlétika pálya

19:00 – 21:00

Vacsora

Bregyó közben étkező sátorban

 

Június 25. vasárnap

Idő

Tevékenység

Helyszín

07:00 – 09.00

Reggeli minden résztvevőnek

(versenyzők, bírók, vendégek)

Nemes Nagy Ágnes kollégium étkezde

08:00 – 09:00

Szobák, kulcsok leadása

Szálláshelyek

09:10 – 09:15

Sorakozó a felvonuláshoz (egyesületi zászlók, kabalák hozhatók)

Nemes Nagy Ágnes kollégium előtt a Gyümölcs utcán

09:20 – 09:45

Felvonulás a Városház térre fúvószenekari felvezetéssel (rendőri biztosítással)

Gyümölcs utca-Kégl György utca-Rákóczi út-Romkert-Városház tér útvonalon

10:00 – 11:15

Ünnepélyes eredményhirdetés és záróbeszédek (Forgatókönyv szerint)

Városház tér

(rossz idő esetén Városháza díszterem)

12:00 -

Hazautazás

 

 


 

Kapcsolódó képek:

VII. Országos Hagyományos Tűzoltó Verseny – tudnivalók VII. Országos Hagyományos Tűzoltó Verseny – tudnivalók VII. Országos Hagyományos Tűzoltó Verseny – tudnivalók
>>> További képek a galériában <<<