Balatonföldváron a NARO kempingben (Balatonföldvár, Kismartoni u. 12) térképen jelölve, 2016. szeptember 24-én 10.00 órakor a rendezvényt Dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a BM OKF főigazgatója és Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke nyitja meg.
A kiállításra mindkét napon 10-17 óráig várják a látogatókat. A programok miatt kérik, hogy 10 órára mindenki érkezzen meg a helyszínre, ahol a rendezők a regisztrációnál adnak tájékoztatást.
A rendezvényen várhatóan részt vesz a Magyar Tűzoltó Szövetség teljes elnöksége, tagozat és bizottság vezetői, a határon túli egyesületek képviselői, a hazai önkéntes, önkormányzati, létesítményi és hivatásos tűzoltóságok tagjai. A szervezőknek a jelentkezéseket sikerült úgy koordinálni, hogy a két napon megközelítően azonos létszámban várnak látogatókat.
A kiállítók részére a kemping területén biztosítják a parkolási lehetőséget a rendezvény teljes ideje alatt.
A látogatók a kemping területén kívül parkolhatnak.
Az időjárás az előrejelzés szerint kegyes lesz. Mindkét napon több órára kisüt a nap. Az időnként megnövekvő felhőzetből legfeljebb szombaton fordulhat elő egy-egy gyenge zápor és ekkor az északnyugati szél is megélénkülhet. Hajnalban 8, délutánonként 20-22 fokra van kilátás.
|