Egy kérdés, amely eldöntheti az önkéntes tűzoltás jövőjét

Amikor önkéntes tűzoltókról beszélünk, hazánkban még mindig úgy gondolunk rájuk, mint akik „segítenek”, amikor a hivatásos állomány kapacitása nem elegendő. Sőt, nem csak mi gondolkodunk így, a jogi helyzet is ezt erősíti meg, amikor egyszerű egyesületi tagként kezeli az önkéntes tűzoltót. Európa országaiban azonban ennél sokkal többről van szó. Az önkéntes tűzoltó nem tartalékos, nem másodvonalbeli szereplő, hanem a helyi mentő tűzvédelem szerves része. Ráadásul a résztvevők még egy Amerikai földrésznyi kitekintést is kaphattak, ahol hasonló a helyzet.

A különbség nem elsősorban abban van, hogy hány önkéntes van. Hanem abban, hogy

• Mit vár el tőlük az állam, a település és maga a tűzoltási rendszer.
• Milyen jogi, gazdasági, képzési feltételeket biztosít a működéséhez?

Az országok többségében Az önkéntes státusz nem a szakmai felelősség szintjét, hanem elsősorban a foglalkoztatási jogviszonyt írja le. Magyarul nem tesz különbséget hivatásos és önkéntes között.

Európai modell

A konferencián elhangzottak alapján azt mondhatjuk, hogy Európában nincs egyetlen önkéntes modell, de van egy határozott tendencia, ez pedig az önkéntesek egyenrangú szereplői a tűzoltási-műszaki mentési rendszernek, alapvetően ők az első beavatkozók. Az országok abból indulnak ki, hogy az idő a beavatkozásokban a legfontosabb tényező.

Ausztriában az önkéntes tűzoltóság lényegében a települési tűzvédelem alapja. A 2025-ös osztrák adatok szerint a tűzoltóállomány mintegy 99%-a önkéntes szolgálatban áll, több mint 4400 önkéntes tűzoltóság működik az országban. Nálunk 749, ebből 59 az önállóan beavatkozó, náluk mind a 4400. A felszereléstől és a jogi feltételektől most tekintsünk el.

Németországban hasonló filozófia érvényesül: az önkéntes és hivatásos tűzoltó ugyanazon veszélyekkel találkozik, ezért a képzés alapelve az, hogy ugyanaz a feladat – ugyanaz a kompetencia. A különbség elsősorban abban van, hogy a hivatásos tűzoltó munkaidőben, az önkéntes pedig munka és család mellett szerzi meg és tartja fenn ezt a kompetenciát. A képzésben ehhez igazodnak is, ami digitális képzést és munkaidőn kívüli képzést jelent.

Finnországban az önkéntesek, mint szerződéses tűzoltók a mentési rendszer meghatározó elemei, különösen vidéki területeken. Hollandiában mintegy 20 ezer önkéntes tűzoltó dolgozik a mintegy 24 ezres tűzoltói állományban, és ugyanazokkal a feladatokkal találkozik, mint a hivatásos állomány. Így a jogosítványaik és a képzésük is hasonló, csak az önkéntes képzés ideje igazodik a munkavégzéshez. Nem munkaidőben akarják képezni, vizsgáztatni őket.

Észtországban, Szlovéniában hasonló módon az önkéntes egységek nem egyszerűen „kiegészítő erők”: az ország mentési rendszerében a riasztási rendszer az esemény sajátossága, súlyossága és helyszíne alapján választja ki a szükséges erőforrásokat.

És Magyarország?

A magyar rendszerben az ÖTE-k szerepe differenciált. Vannak együttműködő, beavatkozó és önálló beavatkozásra képes szervezetek, de a rendszer egészében az önkéntes tűzoltóság intézményi szerepe nem azonos az osztrák, német vagy finn modellel. A tűzoltók többsége jogilag nem része a rendszernek.

Ez azt mutatja, hogy más történeti és szervezeti logika alakította ki a rendszert.

A kérdés ma már az: megfelel-e ez a logika a 2030-as évek kockázatainak?

Ha végig gondoljuk a mai helyzetet akkor látható, hogy a klímaváltozás, a szabadtéri tüzek, az árvizek, a viharkárok, az elektromobilitás, az energiatárolók és az egyre összetettebb műszaki mentések olyan kapacitást igényelnek, amelyet egyetlen szervezet sem tud mindenhol önmagában biztosítani. Az európai tendenciák és benne a volt szocialista országok mozgásiránya azt mutatja, hogy ebben lemaradtunk.

A valódi kérdés: része-e az önkéntes a rendszernek?

A jövőben nem azt kellene elsőként megkérdezni, hogy „van-e ÖTE a településen?”, hanem azt: Milyen bizonyított beavatkozási képesség áll rendelkezésre?

Hány kiképzett ember? Milyen időben riaszthatók? Milyen gépjárművel és felszereléssel rendelkeznek? Milyen feladatokra képesek? Milyen gyakran gyakorolnak? Mikor igazolták utoljára a kompetenciájukat?

Ez már nem létszámkérdés. Ez képességmenedzsment. Persze ehhez a jogi, riasztási és egyéb feltételeket meg kell teremteni. Ez biztos nem megy egyik napról a másikra, de már ma el kell kezdeni, ahhoz, hogy 2035-re elérjük a CTIF konferencián bemutatott modelleket.

Mit jelent ez Magyarországnak?

Magyarországon érdemes lenne az önkéntes tűzoltóságot fokozatosan a „kiegészítő szervezet” logikájából a jogilag elismert, bizonyított, mérhető és fenntartható mentési képesség logikája felé továbbfejleszteni. Ez az állami lecke!

Az önkéntesek leckéje? Ebben a logikában nem minden ÖTE-nek kell ugyanazt tudnia, a helyi, kistérségi védelemben, kell elsőként jeleskednie, ezen túl speciális feladatokat is vállalhat. Mindezen képességeket tudnia kell, gyakorolnia és időszakosan igazolnia.