Tolna vármegye
Két személygépkocsi ütközött össze, egy harmadik pedig érintőlegesen volt érintett abban a balesetben, amely hétfőn délelőtt a 6-os főúton, Hidas térségében, a 161-es kilométerszelvénynél következett be. A bonyhádi hivatásos és önkéntes tűzoltók áramtalanították a járműveket, segítettek a sérültek kiemelésében és ellátásában, majd eltávolították a balesetben kidőlt fát. A járművekben összesen kilencen utaztak, a baleset során egy ember életét vesztette, egy gyermek életveszélyes, míg további három ember súlyos, kettő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A sérült gyermekeket mentőhelikopterrel budapesti és pécsi kórházba, a többi sérültet mentőautóval pécsi és szekszárdi kórházakba szállították. A mentési munkálatok és a helyszíni szemle idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat mellékútra terelték.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Lehasadt faágakat távolítottak el az ibrányi önkormányzati és önkéntes tűzoltók településük Toldi utcájából. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók egy kiszáradt, környezetére veszélyt jelentő fát távolítottak el Nyíregyházán, a Kossuth Lajos utcában.
Nyolc méter mély, használaton kívüli, kiszáradt kútba esett egy macska szerdán este Berkeszen, egy Rákóczi úti családi ház udvarán. A demecseri önkéntes tűzoltók dugólétra és mentőkötél használatával mentették ki a sértetlen állatot.
Hat méter mély, kiszáradt kútba esett egy macska csütörtökön Tiszadadán, az Árpád utca elején. A helyi önkéntes és a tiszavasvári önkormányzati tűzoltók dugólétra használatával mentették ki a sértetlen állatot.
Pest vármegye
Kigyulladt egy tanyaépület hétfő este Gyál térségében, az Újvilág utcában. A háromszáz négyzetméteres épület teljes terjedelmében égett, a teteje beomlott. A lángok a környező aljnövényzet mintegy kétezer négyzetméteres részére is átterjedtek. A fővárosi hivatásos, valamint a FOKA és a gyáli önkéntes tűzoltók összesen hét vízsugárral megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották a tüzet. Személyi sérülés nem történt.
Nagy területen gyulladt meg a gaz, avar és a tarló kedden délután Törökbálint közelében. A szárazság miatt a tűz gyorsan és nagy területen terjedt, épületeket és állatokat veszélyeztetve. A tüzet a legmagasabb riasztási fokozatban az érdi, a szigetszentmiklósi, a szentendrei, a törökbálinti és a fővárosi hivatásos, valamint a budaörsi, a fóti és a rózsadombi önkéntes tűzoltók több vízsugár és kézi szerszámok segítségével eloltották, majd átvizsgálták a negyvennégy hektáron leégett területet. Munkájukat a Pest vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította, a Pest Vármegyei Kutató-mentő Szolgálat szakemberei pedig erőgépekkel segítették.
Személygépkocsi és kamion ütközött össze csütörtökön délelőtt az 1-es főút 21-es kilométerénél, Herceghalom közelében. Mindkét gépjárműben csak a sofőr utazott, ki tudtak szállni, a személyautó sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett. A törökbálinti hivatásos és a pátyi önkéntes tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd megszüntették a forgalmi akadályt.
Lesodródott az útról és az út menti fás, bokros területre hajtott, majd az oldalára borult egy személygépkocsi vasárnap délelőtt a 11-es főút 16-os kilométerénél, Szentendre közelében. Az autóban egyedül a sofőr utazott, aki önerejéből, könnyebb sérülésekkel elhagyta a roncsot. A szentendrei hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók motoros láncfűrész segítségével megtisztították a gépkocsi környezetét, kerekeire állították, áramtalanították és átvizsgálták a járművet, majd biztosították a helyszínt.
A Pest vármegyét vasárnap délután elérő viharos erejű szél kidőlt fákat, leszakadt ágakat hagyott maga mögött. Rövid idő alatt számos bejelentés érkezett a műveletirányításra, összesen huszonkét esetben avatkoztak be a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók. A fák úttestre, kerítésre és lakóházra dőltek, személyi sérülés nem történt. Érden, a Gárdonyi Géza utcában egy általános iskola lemezfedésű tetőszerkezetét bontotta meg, majd tépte le a viharos erejű szél. A százötven négyzetméteres tetőszerkezet az iskola, valamint a szomszédos plébánia udvarára zuhant. Az érdi hivatásos tűzoltók átvizsgálták az épületet, a még lógó és veszélyes tetődarabokat eltávolították, majd biztosították a helyszínt.
Komárom-Esztergom vármegye
Kigyulladt egy garázs hétfő este Ácsteszéren, a Kossuth Lajos utcában. A lakóépülethez épített tároló helyiség tetőszerkezete égett. A lángokat a kisbéri hivatásos, valamint az ácsteszéri és rédei önkéntes tűzoltók oltották el. Az ott lakók a tűzoltók kiérkezése előtt oltani kezdték a tüzet, így az a lakóépületre nem terjedt át. A tűzoltók egy hegesztéshez használt szén-dioxid-palackot kivittek a garázsból. A tűzzel érintett részt átvizsgálták, személyi sérülés nem történt.
Körülbelül tizenhárom hektáron égett a tarló szerda délelőtt Tárkány külterületén. A kisbéri és a komáromi hivatásos, az ácsi és a nagyigmándi önkormányzati, valamint a tárkányi és az ácsi önkéntes tűzoltók több vízsugárral, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával oltották el a lángokat.
Hajdú-Bihar vármegye
Számos szabadtéri tűzeset volt hétfőn Hajdú-Bihar megyében. Debrecenben, a Százszorszép utcában háromszáz négyzetméteren égett a száraz aljnövényzet. A vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói vízsugarakkal fékezték meg a tüzet. A mentőszolgálat egy embert kórházba szállított. Kaba külterületén két alkalommal is avartűz miatt volt szükség a kabai önkéntes és a püspökladányi hivatásos tűzoltók beavatkozására. Mindkét helyen megközelítőleg egy hektáron égett az aljnövényzet és a búzatarló. Hosszúpályiban, a Nyár és a Deák Ferenc utcában avatkoztak be a püspökladányi hivatásos, a létavértesi önkormányzati és a konyári önkéntes egységek. Sárrétudvariban, a Petőfi utcában a püspökladányi egységek dolgoztak, ott mintegy háromezer négyzetméteren égett a száraz bozótos. A tűz átterjedt egy melléképületre is. A tűzoltók két vízsugárral és kéziszerszámokkal avatkoztak be. Nagyhegyes és Nádudvar külterületén is szabadtéri tüzek miatt volt szükség tűzoltói beavatkozásra.
Összehordott papír és szemét égett szerda délután Pocsajon, a Petőfi utcában. A berettyóújfalui hivatásos, a létavértesi önkormányzati és konyári önkéntes tűzoltók egy vízsugárral avatkoztak be.
Szabadtéri tűz volt csütörtökön Berekböszörményben, az Alkotmány utcában, kétszáz négyzetméteren égett a száraz gaz és tarló. A berettyóújfalui hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a lángokat. Ezer négyzetméteren égett a száraz gaz Hencidán, a Jókai utcában. Oda is berettyóújfalui tűzoltók vonultak, akik kéziszerszámokkal és vízsugárral avatkoztak be. Egy hektáron égett a búzatarló Tetétlenben, a Petőfi utcában. A püspökladányi hivatásos és a kabai önkéntes tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a lángokat.
Egy hektáron égett a száraz tarló Kaba külterületén. A kabai önkéntes tűzoltók vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet. Később ötven négyzetméteren égett a nádas Hajdúhadházon, az Árpád utcában. A hajdúböszörményi hivatásos tűzoltók vízsugárral oltották el a lángokat.
Vas vármegye
Kétszáz négyzetméteren égett hétfőn este az árokpart száraz aljnövényzete Ölbőnél. A sárvári hivatásos tűzoltók kiérkezésekor már csak füstölt a növényzet. Az egység vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltotta a tüzet. Délután Ostffyasszonyfa közelében akácerdő aljnövényzete gyulladt ki és égett száz négyzetméteren. A sárvári hivatásos, a celldömölki önkormányzati és önkéntes, valamint a jákfai és az uraiújfalui önkéntes tűzoltók vízsugarakkal és kéziszerszámokkal a tüzet eloltották. A tűzesetek során senki nem sérült meg.
Háromszor riasztották kidőlt fa miatt kedden a Vas vármegyei tűzoltókat. Kidőlt fa akadályozta a forgalmat Zalalövőnél, Hegyhátsálnál és a 8-as főúton, Hosszúperesztegnél is. A körmendi, a szentgotthárdi hivatásos és a hosszúperesztegi önkéntes tűzoltók motoros láncfűrésszel feldarabolták a fákat, és eltávolították azokat a közútról. Egyik eset során sem sérült meg senki.
Száraz fa borult telefonvezetékre szerdán délután Nagyrákoson, a Nemesszeren. Az őriszentpéteri önkéntes tűzoltók motoros láncfűrésszel feldarabolták a fát. Az eset során nem sérült meg senki.
Fejér vármegye
Rozsföldön csaptak fel a lángok kedden délután Sárszentmihály-Sárpentelén. A gabonatábla egy része, tarló és rendre vágott szalma égett összesen három hektáron. A lángokat a székesfehérvári hivatásos tűzoltók és a Sárvíz Tűzoltó Egyesület önkéntesei vízsugarakkal és kéziszerszámokkal elfojtották. A kigyulladt területet egy traktor először körbe-, majd áttárcsázta.
Csongrád-Csanád vármegye
Kedden Csongrád-Csanád vármegye négy településén kellett szabadtéri tüzeknél beavatkozniuk a tűzoltóknak. Bakson, Balástyán, Kisteleken és Hódmezővásárhelyen csaptak fel a lángok a száraz aljnövényzetben. A legnagyobb kiterjedésű tűz kétezer négyzetméteres volt. A kisteleki, a csongrádi, a szegedi és a hódmezővásárhelyi hivatásos egységek oltották el a lángokat, munkájukat a baksi és kisteleki önkéntes tűzoltók, valamint a balástyai kutató-mentőcsoport tagjai támogatták. Személyi sérülés sehol sem történt.
Kilenc alkalommal riasztották a viharos időjárás miatt vasárnap a Csongrád-Csanád vármegyei tűzoltókat kidőlt fák és leszakadt ágak miatt. Szegedről négy segélyhívás érkezett, emellett Csongrádon, Szentesen és Hódmezővásárhely térségében volt szükség a tűzoltók segítségére. Minden esetben veszélyeztették a gyalogosokat és az autósokat a megdőlt és kidőlt fák, valamint a több méteres magasságban lógó, lehasadt ágak. A városok hivatásos egységei és a sándorfalvi önkéntes tűzoltók motoros láncfűrész segítségével számolták fel a balesetveszélyt, személyi sérülés sehol sem történt.
Bács-Kiskun vármegye
Két személykocsi ütközött össze hétfőn kora reggel a 44-es főúton, Nyárlőrinc közelében. A kecskeméti hivatásos és a nyárlőrinci önkéntes tűzoltók az egyik sofőrt kisegítették a járműből, és áramtalanították a járműveket. A mentők két embert könnyű sérülésekkel kórházba szállítottak.
Családi ház tetőszerkezete égett pár négyzetméteren csütörtök délelőtt Mátételkén, a Dózsa György utcában. A tulajdonos kezdte oltani a tüzet. A munkálatokat a bácsalmási önkormányzati és a tataházi önkéntes tűzoltók egy vízsugárral befejezték, az eset során senki nem sérült meg.
Győr-Moson-Sopron vármegye
Műanyag használati tárgyak és papír égett mintegy három négyzetméteren csütörtök délután Fertőszéplakon, a Nagy Lajos utcában, egy családi ház pincéjében. A kapuvári és a sopronkövesdi hivatásos, valamint a hegykői önkéntes tűzoltók vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották a lángokat. A tűzoltók kiérkezése előtt a helyszínen lévők két háztartási gázpalackot kivittek az épületből, azokat nem érte hőhatás. A házba bemenő gázvezetéket viszont igen, ezért a szolgáltató szakemberét is a helyszínre kérték, aki átvizsgálta a tűzzel érintett szakaszt. A tűz vélhetően elektromos hiba miatt keletkezett, ezért a tűzoltóegység felhívta a tulajdonos figyelmét, hogy vizsgáltassák át a vezetékeket, az áramot csak azután kapcsolják vissza. Az eset során nem sérült meg senki.
Két helyszínen is haladó járműre dőlt a fa vasárnap délután Győr-Moson-Sopron vármegyében. Bőny és Rétalap közötti útszakaszon egy elszáradt fa dőlt az arra haladó gépkocsira. A fa a jármű oldalát érintette csupán, így az tovább tudott haladni. A győri hivatásos tűzoltók és Bana önkéntes tűzoltó egyesülete tagjai motoros láncfűrésszel feldarabolták a fél útpályán forgalmi akadályt képező fát. Győrben, a Hegyalja utca és a Malom utca kereszteződésében is haladó gépkocsira dőlt egy fa, amit a pannonhalmi hivatásos tűzoltók távolítottak el motoros láncfűrész segítségével. Személyi sérülés egyik esetnél sem történt.
Nógrád vármegye
Négy hektáron égett száraz fű, nádas vasárnap délután Litkén, a Dózsa úton. A szécsényi és salgótarjáni hivatásos és az Ipoly-völgyi Különleges Mentők önkéntes tűzoltók puttonyfecskendőkkel, vízsugarakkal és kéziszerszámokkal eloltották a tüzet.
Hétszer vonultak a Nógrád vármegyei tűzoltók lehasadt faágak és kidőlt fák miatt vasárnap. A tűzoltóegységek Mátraverebélyben, a Felszabadulás úton, Rétságon, a Rákóczi úton, Érsekvadkerten, a Rákóczi úton, Salgótarjánban, az Esze Tamás úton és a Füleki úton, Drégelypalánkon, a Fő úton és Nógrádkövesden, a Május 1 úton avatkoztak be a nap folyamán. A bátonyterenyei, rétsági, berceli és salgótarjáni hivatásos, valamint az Érsekvadkert Község Tűzoltó Egyesülete önkéntes tűzoltói dugólétra és motoros láncfűrész segítségével eltávolították a növényi részeket és megszüntették a veszélyt. A káresetek során személyi sérülés nem történt.
Zala vármegye
Nyolc helyen adott munkát a zalai tűzoltóknak a viharos időjárás vasárnap. Vasárnap délután Balatonszentgyörgyön és Balatongyörökön is úttestre dőlt fa akadályozta a közlekedést, ezeket a keszthelyi hivatásos tűzoltók távolítottak el. Batykon és Zalaszentgróton a zalaszentgróti önkormányzati tűzoltók avatkoztak be kidőlt fa miatt, míg Eszteregnye térségében a nagykanizsai hivatásos tűzoltók távolítottak el egy 7-es főútra dőlt, szalagkorlátot is megrongáló fát. Ugyanők saját városukban, az Erdész utcában lakóházat veszélyeztető, letört ágakat távolítottak el. Zalakomárnál az M7-es autópálya felhajtójának közelében volt szükség a zalakarosi egység munkájára azért, mert egy fa dőlt az útra. Vése külterületén tíz méter magas fa foglalta el az úttestet. A növényt a böhönyei önkormányzati és a vései önkéntes tűzoltók távolították el. Az esetek során személyi sérülés nem történt.
Három szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat vasárnap délután Zala megyében. Pakod külterületén ötven négyzetméteren égett a száraz aljnövényzet egy árok partján. A zalaszentgróti önkormányzati tűzoltók vízsugárral rövid idő alatt eloltották a tüzet. Ugyancsak őket riasztották saját városuk külterületére, ahol a 7353-as út mentén mintegy 150 négyzetméteren égett az avar. Az egység vízsugárral fékezte meg a tüzet. Fityeháza térségében szintén aljnövényzet égett egy vasúti sín mellett. A murakeresztúri önkéntes tűzoltók rövid idő alatt eloltották a lángokat. Az esetek során személyi sérülés nem történt.
Baranya vármegye
A vasárnap esti szeles időjárás miatt öt helyszínen riasztották kidőlt fák miatt a tűzoltókat Baranya vármegyében. Baranyajenőn a sásdi hivatásos tűzoltók egy útra dőlt fát távolítottak el, amellyel megszüntették a félpályás útzárat. Komlón, az Erkel Ferenc utcában a helyi és pécsi hivatásos tűzoltók létrakosárból darabolták le egy villanyvezetékre dőlt kiszáradt fa ágait, miután az áramszolgáltató feszültségmentesítette a szakaszt, majd megtisztították a területet. Pécsbagota külterületén a Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai egy teljes útzárat okozó kidőlt fát távolítottak el, míg Nagydobszán a szigetvári hivatásos tűzoltók szüntették meg az úttestre dőlt fa okozta félpályás útzárat. Molvány térségében a sellyei hivatásos tűzoltók eltávolítottak egy vasúti sínre dőlt fát, amelynek egy személyszállító vonat ütközött. A járművön csak a vezető tartózkodott, utasok nem voltak. Az esetek során személyi sérülés nem történt.
|