Horváth Balázs elnök szerint az alapvető célkitűzéseik azóta sem változtak, ugyanakkor tevékenységi körük jelentősen bővült az idők során. Ma már nemcsak tűzeseteknél avatkoznak be, hanem műszaki mentésekben, személyi mentésekben és egyéb sürgős helyzetekben is segítenek. Az időjárás egyre kiszámíthatatlanabbá válásával az árvízvédelem is egyre fontosabb szerepet kapott – például a tavalyi őszi beavatkozások során is jelentős munkát végeztek. Emellett a növekvő vízi turizmus is új kihívásokat jelent számukra.

Az árvizek már hetven évvel ezelőtt is adtak munkát az ásványrárói tűzoltóknak. A Magyar Tűzoltó 1955. február 1-jei számában így vall erről Horvát Ferenc akkori parancsnok:

„Alig múlt fél éve, hogy a Duna olyannyira megáradt, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Az áradás Győr megyében, a Szigetközben okozta a legnagyobb kárt. Ezt most látjuk a legjobban, amikor újra végigjárjuk Szigetköz falvait. Az ország építésében fél év nem nagy idő, s mégis e rövid idő alatt a nép összefogása és akarata csodát művelt. Mindenütt — egész utcasorokon, sőt helyenként több mint a fél faluban — gombamódra új, pírostéglás, piroscserepes házak ezrei épültek. A víz okozta pusztítás helyreállításából s az élet újra megindításának hősi harcából derekasan kivették részüket Szigetköz községi tűzoltói is. — Már a víz betörése előtt gondoskodtunk felszereléseink elszállításáról — mondja Ásványráró tűzoltóparancsnoka, Horváth Ferenc elvtárs. — A fecskendőt és tartozékait Horvátkimlére vittük, és az ottani tűzoltóelvtársak gondjaira bíztak. Vigyáztak is rá, jobban mint a magukéra, mert éppen olyan hibátlanul és tisztán kaptak vissza, mint ahogy elvittük. A víz elvonulása után mind a 35 tűzoltó azonnal jelentkezett szolgálattételre. Nem várta meg egyik sem, hogy összehívjuk a csapatot, jöttek maguktól, mert tudták, hogy nagy munka vár ránk: a falu vízellátásának mielőbbi biztosítása. Eddig az volt a baj, hogy sok volt a víz, most meg az, hogy nem volt, mert a kutak hasznavehetetlenné váltak a szennyeződéstől. Több mint félezer kútból szivattyúztuk ki a vizet és fertőtlenítettük. Emellett természetesen több más munkában is részt vettünk hogy a község mielőbb felépüljön. A vész elmúlt és csapatunk — ha lehet — még jobban öszszekovácsolódott. Minden elvtárs rendszeresen megjelenik a továbbképzésen, hogy a tűzoltói ismereteket még jobban elsajátítsa. S nem feledkezünk meg az utánpótlásról sem, mert tudjuk, hogy ha mégegyszer annyian leszünk, adott esetben akkor is szükség van valamenynyi tűzoltó bátorságára és keze munkájára.”

Az elmúlt öt év alatt összesen 182 bevetésen vettek részt, ezek több mint felét műszaki mentések tették ki. Az egyesület felszereltsége folyamatosan fejlődik, munkájukat már hajó is segíti. A szertár megújítása mintegy 25 millió forintból valósult meg, jelentős összefogással – céljuk, hogy ez a létesítmény ne csak bázisként, hanem közösségi térként is működjön, ahol rendezvények, képzések és akár bálok is helyet kaphatnak. Horváth Balázs kiemelte, hogy különösen fontosnak tartják a fiatalok bevonását és nevelését – közösségépítő szerepük tehát túlmutat a katasztrófaelhárításon.

Nagyon érdekes az évtizedekkel ezelőtti jellemzéssel összevetni a mostanit. A Kisalföld 1984. okt. 17-i számában így jellemzi a települést és a tűzoltókat:

„Ásványráró átlagos nagyságú község, önálló tanáccsal, fejlesztési lehetőségei meglehetősen körülhatároltak. Az idei év eredményeinek felsorolása nem vesz igénybe sok időt, hiszen látványos gyarapodásra ezúttal sem kerülhetett sor. Éventenyolc-tíz ház épül a községben,s ehhez biztosít éritési telkeket a tanács. A népesség — valamelyest mérsékelt ütemben — de még mindig csökken, ha nem is annyira az elvándorlás, hanem az ittis fellelhető ,,egyke” szemlélet miatt. […] A tanács saját beruházásban fogott hozzá tűzoltószertár építéséhez, ám a pénzből jobbára csak az anyagra futja, a munka zöme a termelőszövetkezet szakembereire és a helyi lakosokra vár. Nincsenek egyedül persze. A mosonmagyaróvári tűzoltók például tizenöt fős munkabrigádot küldtek az építkezésre, s ígérik: még egy napot dolgoznak a községi létesítményen. A község ellátására nincs sok panasz, a kereskedelmi és vendéglátó egységek nyáridőben „elbírják” az idegenforgalmat is. Javítanivaló persze még akad. Tervek is vannak, s ha majd a jelenlegi népszerű sátortábor helyén meg tudnak építeni egy kempinget,s a mostaninál többen keresik fel ezt a szén szigetközi horgászhelyet, lesznek majd új boltok és új éttermek is. Ásványrárólakói bíznak a jövőben.”

„Mindig tudták, merre tartanak”

Így jellemezte az ásványrárói csapatot Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, vármegyei igazgató a jubileiumi ünnepségen. Mint mondta, egy olyan közösség épült itt, ahová jó tartozni. Elismerését fejezte ki a szertár megvalósításához és az önkéntesek fáradhatatlan munkájához, majd ünnepélyesen átadta az elnöknek, Horváth Balázsnak a méltó elismerést jelentő oklevelet.

Bátorság, becsület, bajtársiasság, barátság

Popp Rita, Ásványráró polgármestere a jelenben úgy fogalmazott: az egyesület tagjai minden időjárási körülmények között helytállnak. Az 1885-ben alapított szervezet számos sikert ért el, és több elismerésben is részesült – tagjai között 2007 óta polgárőrök is tevékenykednek. A helyi önkormányzat mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatja a település legidősebb civil szervezetét.

A 140 éves ünnepségre az osztrák testvérszervezet, az Unterwaltersdorfi Önkéntes Tűzoltóegyesület is ellátogatott. Tőlük kapta Ásványráró 1993-ban az Opel Blitz tűzoltóautót, amely most visszatér Ausztriába – a helyi múzeum gyűjteményét fogja gazdagítani.

Erről az átadásról a Kisalföld 1993. június 21-i száma a következőképpen tudósított:

„Vasárnap délelőtt az ásványrárói tornacsarnok előtti téren […] Bősy Imre Ásványráró, illetőleg Bruno Matteyska, az ausztriai Ebreichsdorf polgármestere köszöntötte az ünneplőket. Ezt követően került sor arra az ajándékozási szertartásra, amely bizonyára még hosszú ideig emlékezetes marad. Unterwaltersdorf önkéntes tűzoltói egy Opel Blitz márkájú tűzoltó autót ajándékoztak az ásványrárói testületnek, ők pedig - viszonzásul - az immár muzeális értékű, lóvontatta szivattyús kocsijukat adták át az osztrák testületnek. Az ünnepség felemelő pillanata volt, amikor Elfreida Szenethy, az Ásványráróról elszármazott Szemethy Károly felesége „Elfreida” névre keresztelte a tűzoltóautót.”

„Az egyesületet örök értékek jellemzik”

Nagy István agrárminiszter és a térség országgyűlési képviselője is köszönetet mondott az egyesület példamutató munkájáért a kormány nevében. Kiemelte: a bátorság, becsület, bajtársiasság és barátság – ezek az értékek határozzák meg az Ásványrárói Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület szellemiségét. A jubileum alkalmából emléklapot adott át Horváth Balázs elnöknek és Bredák Szilárd tűzoltóparancsnoknak.

Korábbi együttműködések

Évtizedes hagyománya van az ásványrárói és a térségi tűzoltók együttműködésének. Csak egy példa a régmúltból: a Győr-Sopronmegyei Hírlap 1955. február 19-i száma például a jászárokszállási és az ásványrárói tűzoltók találkozásáról ír.

„Meghatóan kedves meglepetésben volt része február tizenhatodikán, vasárnap az Ásványrárói Önkéntes Tűzoltó Testület tagjainak. Jászárokszállásról jött el az ottani tűzoltótestület néhány tagja parancsnokuk vezetésével, meglátogatni az árvíz sújtotta Ásványráró tűzoltóit.

Megtekintették az új házakat, amelyek piros tégláikkal kitűnnek a régi házak közül, és hirdetik kormányunk szeretetteljes gondoskodását. Kormányunk segítségére sietett a hajlék nélkül maradt árvízkárosultaknak. Ezt látták a jászárokszállási tűzoltók is, és ezért mondogatták: „Tudtunk a kormány segítségéről, de amit láttunk, az felülmúlja az elképzeléseinket.“

A jászárokszállási tűzoltókat nem a kíváncsiság hozta ide kétszázötven kilométer távolságból, hanem a szeretet, a bajtársi együttérzés. Hoztak rádiót, sakkot, értékes könyveket, ruhaneműt ajándékba az ásványrárói tűzoltóknak.

Köszönjük a figyelmességüket, segítségüket. Elutazásukkor őszinte szeretettel és hálával búcsúztunk kedves látogatóinktól.

Balázs Sándor, Ásványráró”