Ahogyan korábbi bejegyzéseinkben körüljártuk, az energiatároló rendszerek népszerűsége valószínűleg hazánkban is növekedni fog – nem véletlenül, hiszen költséghatékony megoldást jelenthet a megtermelt energia hosszú távú tárolására.

A lítiumalapú energiatároló eszközök ugyanakkor – amíg nem kerülnek forgalomba a mostaninál jóval biztonságosabb megoldások – tűzbiztonsági kockázatot is jelentenek.

Mennyi akkumulátor jelent problémát?

A német VdS 2019-ben kiadott, 3856-os számú, „Sprinklervédelem lítium-akkumulátorokhoz” címmel megjelent adatlapja három kategóriába osztja az akkumulátorokat tárolóegységenkénti energiakapacitás alapján. Mivel itt elsősorban raktárakról van szó, a tárolóegység elsősorban palettát, vagy ehhez hasonlóan nagy mennyiséget jelent, ugyanakkor támaszkodhatunk erre az útmutatóra, hogy érzékeljük, honnantól kezdődnek a közepes kockázat határai.

Az útmutató kWh-ban adja meg az értékeket, ami a szabványosítást, illetve a különféle feszültség- és kapacitásértékű akkumulátorok összehasonlítását könnyíti meg. Az átszámítást különféle internetes kalkulátorok segítik, mi például ezt használtuk a számításhoz.

Két példa:

1. Egy átlagos, Einhell márkájú kisgép-akkumulátor (felhasználható például fúrógépekhez, elektromos fűnyírókhoz, sarokcsiszolókhoz stb.). Paraméterek: 18 V, 4 Ah, ez átszámítva 0,072 KwH, így ez az egy akkumulátor jócskán az alacsony kockázati osztályba sorolható.

2. Egy nem kiemelkedően nagy kapacitású, elektromos biciklibe való akkumulátor. Paraméterek: 36 V, 11 Ah, ez átszámítva 0,396 kWh. Ez azt jelenti, hogy három ilyen akkumulátor már átlépi a közepes kockázati küszöbértéket.

Biztonsági óvintézkedések

Milyen tűzmegelőzési intézkedések lehetnek ilyen, lítiumalapú energiatároló rendszerek esetén? Nagy méretekben, illetve ipari környezetben az ilyen energiatároló rendszerekkel kapcsolatban bőven vannak kialakult módszerek. Ezeket alapvetően négy részre oszthatjuk:

• Szoftveres megfigyelőrendszer. Ez tekinthető az első védelmi vonalnak. A szoftver figyeli a cellák feszültségét, hőmérsékletét, töltöttségi állapotát, és az értékektől függően szabályozza őket. A komponens lényegében gondoskodik róla, hogy egyetlen cella se érje el a hőmegfutás állapotát – ekkor ugyanis már túl késő. (Sajnos ennek ellenére is előfordulhat probléma.)
• Sprinklerrendszer. Ez jellemzően – ahogyan azt már tudjuk – a túlhevült akkucellák hűtésére alkalmas, oltásra, illetve a tűz elfojtására nem.
• Oltórendszer. A speciális oltógázokkal töltött rendszerek célja a tűz elfojtása.
• Megfigyelőrendszer. Itt vonali és/vagy aspirációs füstérzékelőkről van szó, illetve vannak külön olyan megoldások is, mint például a Honeywell Li-Ion Tamer, amely egy utólag telepíthető, speciális (kifejezetten a hőmegfutás állapota előtt kibocsátott gázokat) érzékelő eszköz.
• Telepítési instrukciók. Sok múlik azon is, hogyan helyezik el az akkumulátorokat. Minél több akkumulátor kerül egy helyre („egy kupacba”), annál nagyobb a kockázat. Éppen ezért ipari környezetben az akkumulátorokat szegmentálva, konténerekben telepítik. Amikor ennek az ellenkezőjéről van szó, annak beláthatatlan következményei lehetnek, lásd az amerikai Moss Landing közelében bekövetkezett robbanást, ahol lényegében a világ egyik legnagyobb akkumulátoros erőműve égett le.

Mi a probléma?

A házilagos körülmények között, lakossági felhasználásra tervezett BESS-ek esetén egyelőre még nem látszik, hogyan lehetne ezeket a biztonsági óvintézkedéseket betartani. (Az első megoldás létezik, a második, harmadik és negyedik lakóépületekbe telepített rendszerek esetén nem megoldhatók.)

A környezet miatt a telepítőknek itt jellemzően nem áll rendelkezésére akkora biztonsági pufferzóna, hogy egy esetleges robbanás hatásait minimalizálni tudják. Márpedig tudunk olyan esetről, amikor pontosan ez történt: a németországi Lauternben egy ilyen rendszer robbanása okozott komoly károkat egy lakóházban, ráadásul itt nem lítiumion-, hanem a biztonságosabbnak és stabilabbnak számító lítium-vasfoszfát-akkumulátorcsomagról volt szó.

A poszt a Rescue Security & Safety VIII projekt részeként jelent meg.

A projektet a Miniszterelnökség és a Balaton Fejlesztési Tanács támogatta

​