A rendszerváltás előtt, a községi közös tanácsok idején a felsőszölnöki tűzoltóság az alsószölnöki egyesülethez tartozott, így mint tűzoltó egység működött. A helyi önkormányzatok megalakulása után, 1992. március 11-étől ismét önálló egyesület a helyi tűzoltóság, az új zászlót 1993-ban szentelték fel. (Az 1927. szeptember 8-án felszentelt tűzoltózászló a II. világháború után rejtélyes körülmények között eltűnt.) A határátkelő megnyitásával lehetőség nyílt a kapcsolatok kiszélesítésére, felvételére. Az első együttműködési megállapodást 1992. október 7-én Martinje település tűzoltóival írták alá a felsőszölnökiek. A határon átnyúló rendezvények egyik szép példája a Szent Flórián-napi ünnepi szentmise és felvonulás Markovciban.
A szlovén kapcsolat korábban a technikai fejlődésre is lehetőséget adott. Két tűzoltóautót is a határon túlról szereztek be kedvező feltételekkel, több más felszerelés is a szlovén bajtársaktól származott. Ma már az önkéntesek pályázati forrásokból bővítik felszerelésüket. Szertáruk kettő is van. A régi szerházat őrzik és fel is újították, de itt már nem férnek el a felszerelések, így azokat a gépjárművekkel együtt a volt határőrségi laktanya garázsaiban tárolják.
A felsőszölnöki önkénteseknek viszonylag ritkán kell komolyabb tűzesettel megbirkózniuk. Gyakrabban riasztják őket viharkárokhoz, fakidőléshez, villámárvizekhez. Az erdős, dimbes-dombos tájból adódó jellegzetesség, hogy a tűzesetek gyakran avartüzek, amikor a fellángoló aljnövényzet a környező erdőket is veszélyezteti. Erre a feladatra még ma is készenlétben áll külön egy vízszállító autó, ugyanis a falu utolsó házain túl már nincsen tűzcsap.
Felsőszölnökön sok az átfedés a kulturális csoportok, a szlovén nemzetiség szervezetei, az ifjúsági és sport-egyesületek és az önkéntes tűzoltók között. A falu közösségi életében így aztán aktívan részt vesznek: ott vannak a falunapon, a májusfaállításban és -kitáncolásban, a főzőversenyeken, a karácsonyfa-állításnál. Részt vállalnak a Rábavidék szlovén településeinek életéből is.
A Felsőszölnöki Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja a Szentgotthárd Járási Hármashatár Mentőcsoportnak. Ennek fő feladata a természeti erők által okozott károk felszámolása, nemcsak helyileg, hanem akár országosan is.
Fejlődés a nemzetiségi identitás mentén
Az ÖTE esetében a szlovén identitás is rendkívül fontos, mi több, ezt összekötik a tűzoltói feladatok ellátásával. A nemzetiségi civil szervezetek 2023. évi költségvetési támogatása című felhívásra beadott, NCIV-KP-1-2023/1-000240 számú, "A szlovén identitástudat erősítése a Felsőszölnök Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületnél" című pályázat keretén belűl 2024-ben 2 650 000 Ft vissza nem térítendő támogatást kaptak, amelyből 2 fő C kategóriájú jogosítványt szerzett illetve tűzoltó szakfelszerelés került beszerzésre. Ezzel párhuzamosan nemzetiségi célú, energiahatékonyságot elősegítő beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek 2023. évi költségvetési támogatása című felhívásra beadott, NBER-KP-1-2023/1-000023 számú, Energiahatékonyságot célzó beruházásra 4 000 000Ft vissza nem térítendő támogatást kapott az egyesület, amiből a szertár épületének szigetelése valósult meg.
Forrás: Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Felsőszölnök ÖTE
Fotók: Felsőszölnök ÖTE
|