Hírek

Gróf Széchenyi Ödön emlékest és kiállítás
2022. december 06. 14:50
A Magyar Tűzoltó Szövetség 2022. december 5-én, 18 órai kezdettel, a Budapesti Yunus Emre Török Kulturális Központban – együttműködve a Központ igazgatójával és a Katasztrófavédelem Központi Múzeum vezetőjével – gróf Széchenyi Ödön halálának 100. és a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség megalakulásának 152. évfordulója alkalmából emlékestet szervezett.

Az eseményen fellépett a Pomázi Önkéntes Tűzoltó zenekar kvartettje, majd köszöntötte a résztvevőket Mustafa Aydogdu igazgató, továbbá előadást tartott Dobson Tibor tű. vezérőrnagy, a MTSZ elnöke, valamint a Török-Magyar Baráti Társaság alelnöke, Tasnádi Edit turkológus egyetemi tanár. Ezt követően a kapcsolódó kiállítást dr. Berki Imre igazgató megnyitotta, amelynek megvalósításában közreműködött a MTSZ Hagyományőrző Bizottsága, Béres Ferenc tű. alezredes vezetésével.

Az esemény alkalmával az együttműködők tevékenységét a MTSZ elnöke emlékérem átadásával köszönte meg. A résztvevők az előadásokból és a helyszínen részükre átadott kiadványokból bepillantást nyerhettek a török és a magyar szervezett tűzoltás történelmébe és a Magyar Tűzoltó Szövetség tevékenységébe, hozzájárulva a két nép barátságának és a tűzoltók határokon átívelő hivatásbeli összetartozásának erősítéséhez.

Az említett kiállítás a Yunus Emre Török Kulturális Központban – Budapest, Andrássy út 62. – 2023. január 31-ig nyitvatartási időben megtekinthető.


 

Kapcsolódó képek:

Gróf Széchenyi Ödön emlékest és kiállítás Gróf Széchenyi Ödön emlékest és kiállítás Gróf Széchenyi Ödön emlékest és kiállítás
>>> További képek a galériában <<<