Hírek

MTSZ – Segítség az Ukrajnai menekülteknek
2022. március 09. 16:58
A Magyar Tűzoltó Szövetség felhívására megmozdult a tűzoltó társadalom. Ezrek vettek részt a menekülteknek szánt eszközök gyűjtésében és szállításában. Az első héten 60 kisbusszal, utánfutóval hatalmas mennyiségű segélyanyagot szállítottak az önkéntesek döntően a kisvárdai Kárpátalja Házba, honnan a csomagok a határra és a határon túlra is kerültek.

Gyorsan segíteni a bajban

Ez volt a legfontosabb – a tűzoltók számára pedig ez megszokott dolog. Hazánk önkéntes és önkormányzati tűzoltói már az első hét legelején elkezdték a segítségnyújtás megszervezését, így az ország 10 megyéjének és a fővárosnak az önkéntesei nyújtottak különböző formában segítséget a háború áldozatainak.

 

A résztevő szövetségek

Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Budapest, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala megyék szövetségei.

 

A szervezés és a folyamat több lépcsőben zajlott

  • A szükségletek felmérése után a gyűjtés helyi szinten – mindez kb. 285 m3 terméket jelent, kb. 36 millió forint értékben.
  • A szállítási kapacitások létrehozása, a segélyek összeállítása és a logisztikai bázis kijelölése Kisvárdán
  • Segélyanyagok szállítása 60 gépjárművel Kisvárdára, a határra és esetenként Kárpátaljára
  • Visszafelé menekültek szállítása megjelölt pontokra – 69 főt szállítottak.
  • További szállítási kapacitás készenlétbe állítása – 8 kisbusszal és 2 db. ikertengelyes utánfutóval
  • Szervezésben közreműködés 4 fő távmunkában (angol-magyar tolmácsolással)
  • Szervezési munka támogatása – laptoppal és nyomtatóval
  • Elhelyezési anyagok készenlétbe helyezése 220 főre
  • Szállás felajánlás – BTSZ 18 főre

 

Szállított eszközök

Amire a szakemberek szerint szükség van, azt szorgalmasan gyűjtötték az önkéntesek.

  • EÜ csomag
  • elsősegély csomag
  • kötszerek
  • EÜ. papírárú
  • gyógyszerek
  • női eü. eszközök
  • 1000 db Covid teszt
  • 1000 l fertőtlenítő szer
  • tésztafélék
  • édesség, keksz
  • tartós élelmiszer
  • bébiételek
  • gyermekjátékok
  • ruházat
  • takaró-fektető anyag
  • pléd, takaró,
  • ágynemű
  • tisztálkodó- és fertőtlenítő szerek
  • női intim higiénia
  • vitaminok
  • ásványvíz
  • tisztálkodó eszközök
  • hűtőszekrények
  • mikrósütők

 

A segítségnyújtásban résztvevő szervezetek

  • Abádszalók ÖTE
  • Ajaki Tűzoltó Egyesület
  • Alsószölnök ÖTE
  • Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Balatonkeresztúr ÖTE
  • (Balaton)Györöki Hamutiprók
  • Berettyó ÖTE
  • Berzence ÖTE
  • Bezi Község Tűzoltó és Polgárőr Egyesülete
  • Bolhás ÖTE
  • Bozsok ÖTE
  • Bucsu ÖTE
  • Cák ÖTE
  • Csáfordjánosfa ÖTE
  • Csánig ÖTE
  • Csénye ÖTE
  • Csepreg ÖTE
  • Csongrád-Csanád Megyei Tűzoltó Szövetség
  • Debrecen ÖTE
  • Egyházasrádóc ÖTE
  • Életjel Mentőcsoport
  • Észak Mátra Mentőegyesület
  • Fadd ÖTE
  • Felsőcsatár ÖTE
  • Felsőszölnök ÖTE
  • Fehérvárcsurgó ÖTE
  • Görgeteg ÖTE
  • Horvátzsidány ÖTE
  • Inke ÖTE
  • Ivánc ÖTE
  • Ják ÖTE
  • Jászárokszállás ÖTE
  • Karancs Speciális Mentőszervezet
  • Kisteleki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Köcsk ÖTE
  • Kőszeg ÖTE
  • Kőszeg ÖTP
  • Kőszegfalva ÖTE
  • Kőszegszerdahely ÖTE
  • KÖTÉL Egyesület
  • Látrány ÖTE
  • Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- Mentő Csoport (Debrecen ÖTE)
  • Magyarlak ÖTE
  • Nagymaros ÖTE
  • Nick ÖTE
  • Nógrádi Vegyipari Zrt.
  • Nyírbogdány Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Nyíregyházi Tűzoltó és Vizimentő Egyesület
  • Ostffyasszonyfa ÖTE
  • Őriszentpéter ÖTE
  • Pálháza ÖTE
  • Peresznye ÖTE
  • Pécel ÖTE
  • Pinkamindszent ÖTE
  • Püspökmolnári ÖTE
  • Rábahídvég ÖTE
  • Rakamazi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Répcelak ÖTE
  • Répceszemere ÖTE
  • Répcevis ÖTE
  • Rezi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Sárisáp ÖTE
  • Sorkifalud ÖTE
  • Szakonyfalu ÖTE
  • Szomolya ÖTE
  • Tiszadobi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  • Törökkoppány ÖTE
  • Vasalja ÖTE
  • Vasvár ÖTE
  • Velem ÖTE
  • Viszák ÖTE
  • Vitézi Rend (Hajdúszoboszló)
  • Zsira ÖTE

 

Az egyesületek névsorát a megyei szervezeteknek tett jelzések alapján állítottuk össze. Kérjük azokat az egyesületeket, akik valamilyen okból kimaradtak, de részt vettek a segítségnyújtásban, jelezzék felénk!