Szakmai érdekvédelem, együttműködés
Az egyik legfontosabb cél: az MTSZ-nek fel kell vállalnia valamennyi nem hivatásos tűzoltóság szakmai érdekképviseletét. Az önkéntes tűzoltó egyesületek, a különleges mentő-, illetve polgárőr szervezetek között tapasztalható átfedések miatt nagy hangsúlyt kap a társszervezetekkel és a katasztrófavédelem vezetési szintjeivel való együttműködés. Célunk, hogy az új MTSZ a katasztrófavédelmi rendszerben minél hatékonyabban tudjon közreműködni.
Országos és ifjúsági tűzoltó versenyek, rendezvények
Idén is megrendezésre kerül számos országos tűzoltó rendezvény és verseny, a versenybírók felkészítése, illetve közreműködés az országos szakmai rendezvények szervezésében és lebonyolításában. Mindezzel célunk a képzettségi szint emelése, a fizikai állóképesség növelése, az ország hivatásos, önkormányzati és létesítményi tűzoltóságai, önkéntes tűzoltó egyesületei hazai és nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése.
Szakmai rendezvények
Az MTSZ partnerként részt vesz a katasztrófavédelemmel közös szakmai rendezvények (konferenciák, gyakorlatok) előkészítésében és megvalósításában, különös tekintettel a jogszabályok, tudományos eredmények és tapasztalatok terjesztésére.
Nemzetközi kapcsolatok
A nemzetközi kapcsolatainkat sem hanyagoljuk el: cél a szomszédos, a Visegrádi és a CTIF-hez tartozó országok tűzoltó szövetségeivel, továbbá a határon túli magyarlakta területeken működő önkéntes tűzoltóságokkal meglévő szakmai kapcsolatok, képzések továbbfejlesztése, közös szakmai és sport, hagyományőrző rendezvények megtartása. Lehetőségek szerint a technikai fejlődés elősegítése
Adminisztráció
A MTSZ a megnövekedett szervezési, képviseleti, gazdálkodási és adminisztrációs terhei miatt szükség szerint munkatárssal/akkal erősíti a MTSZ Irodát, feladata többek között a rendezvények előkészítése, hazai és nemzetközi kapcsolattartás, illetve levelezés, a gazdálkodással kapcsolatos munkákmegoldása lesz.
Kommunikáció
A MTSZ 2015-től nagy hangsúlyt helyez tevékenységének közvetítésére, nagyközönséggel történő megismertetésére, a külső és belső kommunikációra. Terveink szerint a későbbiekben átalakított honlapunkon a tagszervezetek és a külső érdeklődők egyaránt könnyebben tájékozódhatnak eseményeinkről és munkánkról.
|