Hírek

Beavatkozások 2020. máj. 25–31.
2020. június 02. 09:58
Az önkéntes tűzoltó egyesületek a múlt héten sem pihentek; országszerte számos helyen avatkoztak be, gyakran a hivatásos egységek előtt.

Bács-Kiskun megye

Kiskunmajsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület riasztást kaptott máj. 25-én, miszerint Kígyóspusztán egy tanya udvarban méhkaptárak és más használati tárgyak égnek, és a lakóház is veszélyben van. A gyorsaságuknak köszönhetően – a hivatásos egység előtt a helyszínre értek – a lakóházat és más értékeket is sikerült megmenteniük. Mivel azonban több méhkaptár megsemmisült, az anyagi kár jelentős; személyi sérülés szerencsére nem történt.

Fotó: Kiskunmajsa ÖTE

 

Fejér megye

Baleset  Nagyvenyim és Mezőfalva között

Frontálisan ütközött két személygépkocsi máj. 26-án délután Nagyvenyim és Mezőfalva között. Az egyik autó az árokba csapódott, a másik az út szélén állt meg. Utóbbi egyedül utazó vezetője az összeroncsolódott járműbe szorult, őt a dunaújvárosi hivatásos és a mezőfalvai önkéntes tűzoltók feszítővágóval szabadították ki. A súlyosan sérült sofőrt mentőhelikopter szállította kórházba. Az árokba vágódott autó vezetője és utasa szintén súlyos sérüléseket szenvedett. A tűzoltók áramtalanították a járműveket. A helyszínre érkezett a Fejér megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. 

Fotó: Fejér megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat

 

Baleset Fehérvárcsurgónál

Súlyos közlekedési baleset történt jún. 1-jén Fehérvárcsurgó közelében, a 8204-es úton. Két személyautó ütközött össze egy útkereszteződésben. Mindkét járműben két ember utazott, akik közül hárman a roncsok közé szorultak. Kimentésüket hidraulikus mentőszerszámokkal végezték el a székesfehérvári hivatásos, valamint a bodajki és fehérvárcsurgói önkéntes tűzoltók. A tűzoltók valamennyi utast átadták a mentőknek, hárman súlyosan megsérültek, egy ember pedig könnyű sérüléseket szenvedett az ütközés következtében.

 

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Kigyulladt egy körülbelül ötven négyzetméteres melléképület jún. 1-jén éjszaka Tiszasülyön, a Széchenyi István úton. Az épületben fűrészport, faforgácsot és tüzelőanyagot tároltak. A jászkiséri önkormányzati és a kőteleki önkéntes tűzoltók vízzel és kéziszerszámokkal avatkoztak be, a tűz más épületekre nem terjedt át. Ugyanakkor az ingatlan mellett álló traktor egyik kereke meggyulladt, de ezt az egységek kiérkezése előtt a tulajdonos eloltotta. Személyi sérülés nem történt.

 

Pest megye

Tűz Nagymaroson

Kigyulladt egy hetven négyzetméteres családi ház máj. 26-án, a kora reggeli órákban Nagymaroson, a Galagonya utcában. A tűzoltók kiérkezésekor az épület már teljes egészében égett. A tüzet a nagymarosi önkéntes tűzoltók és a váci hivatásos tűzoltók oltották el, majd átvizsgálták az épületet. Az ingatlan ideiglenesen lakhatatlanná vált. 

 

Nádas égett Pilisvörösváron

A pilisvörösvári önkéntes tűzoltók máj. 28-án kapták a riasztást: nádas ég Pilisvörösváron, a Báthory utcából induló mezőföld végében. A helyszínen körülbelül 25nm-en égett összehordott faágak, autógumi és egyèb zöldhulladék! A raj kéziszerszámokkal és egy gyorsbeavatkozó segítségével a tűzet eloltotta, valamint az összehordott zöldhulladékot széthúzta. A fővárosi egységeket vonulás közben visszafordították, nem volt szükség további segítségre a káresetnél.

Fotó: Pilisvörösvár ÖTE

 

Baleset Tápiószecsőnél

Személyvonat elé esett egy ember jún 1-jén délután Tápiószecsőn, a vasútállomáson. A tűzoltók kiérkezésekor még a szerelvény alatt volt, a tápiószecsői önkéntes és a nagykátai hivatásos tűzoltók a leemelték a sínekről, és átadták a mentőknek. A kimentett ember könnyebb sérüléseket szenvedett.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Baleset Napkor és Nagykálló között

Két személygépkocsi ütközött máj. 26-án Napkor és Nagykálló között a 4102-es számú úton. Az esethez a nyíregyházi hivatásos és a napkori önkéntes tűzoltók vonultak. Az egységek áramtalanították a járműveket. Összesen hatan utaztak az autókban, a mentőszolgálat négy embert szállított kórházba.

 

Akadály az úton

Kiszáradt fűzfa ágai hasadtak le máj. 28-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajnál, a 4915-ös út 22-es kilométerszelvényénél. Az ágak veszélyeztették a közlekedést, akadályozták a forgalmat, ezért a nagyecsedi önkéntes tűzoltók dugólétrával és motoros láncfűrésszel avatkoztak be. Személyi sérülés nem történt.

 

Baleset Rakamaz és Tokaj között

Két kamion ütközött a 38-as számú főúton Rakamaz és Tokaj között kedden, dél körül. A Görbe-hídon történt balesethez a nyíregyházi hivatásos és a rakamazi önkéntes tűzoltók vonultak. Az egységek áramtalanították a járműveket. Az egyik kamion üzemanyagtartálya megsérült, kis mennyiségű gázolaj folyt az úttestre. A közút kezelője a mentesítést elvégezte, a rendőrségi helyszínelés idejére teljes útzár volt érvényben. A járművekben csak a sofőrök utaztak, egyikőjük könnyű sérülést szenvedett, a mentők kórházba szállították.

 

Somogye megye

Május 26-án baleset történt a Sávoly-Főnyed összekötő útszakaszon. A jelzett helyen egy Suzuki Swift típusú személygépkocsi Főnyed irányából haladt, a sofőr gépkocsijával letért az úttestről, minek következtében elveszítette uralmát a gépjármű felett. A járművet a partoldal megdobta, majd kb. 10 métert a levegőbe repülve fejtetőn az árokba csapódott. A helyszínre a szőkedencsi önkéntes tűzoltók és rendőri egységek a környéket átkutatva a helyszínen személyt nem találtak.

Fotó: Szőkedencs ÖTE

 

Veszprém megye

Összeütközött két személyautó máj. 25-én Csabrendeken, az Árpád utcában. A sümegi önkormányzati tűzoltókat riasztották a balesethez, amelynek következtében olaj folyt az útra. Az egység mentesítőanyaggal felitatta a kifolyt olajat, és áramtalanította a gépkocsikat. A helyszínre érkeztek a csabrendeki önkéntes tűzoltók és a mentők is. A mentők két embert szállítottak kórházba. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelték a mentési munkálatok idejére.

 

Tolna megye

Egymásba futott egy személygépkocsi és egy kisteherautó Igaron, a Fő utcában, azaz a 64-es főút belterületi szakaszán máj. 25-én. A személyautóból egy ember nem tudott kiszállni. őt a simontornyai önkéntes tűzoltók a mentőkkel közösen emelték ki. Az egység áramtalanította a járműveket. A balesethez a sárbogárdi hivatásos tűzoltók és két mentőhelikopter is érkezett. Az érintett útszakaszt félpályán lezárták.

 

Vas megye

Családi házának padlástéren lett rosszul egy ember máj. 28-án délelőtt Balogunyomban, az Új utcában. A szombathelyi hivatásos és a jáki önkéntes tűzoltók vonultak a helyszínre. Az egységek megbontották a tetőszerkezetet, hogy olyan mentési pontot alakítsanak ki rajta, ahol a sérültet hordágy segítségével ki tudták emelni. A tűzoltók hordágyon, magasból mentővel hozták le, majd átadták a mentőknek.