Az első nagygyűlés

Az első nagygyűlésre 1871. szeptember 16-19. között került sor. Széchenyi nem vette félvállról az elnökipozíciója folytán rá nehezedő felelősséget – ráadásul pontosan tudta, mire van szükség ahhoz, hogy a mozgalmatátlendítsék a kezdeti holtponton. Habár mindennek már másfél évszázada, a gróf szemléletmódja meglepőenhasonlított a XXI. századi mentalitáshoz: szó szerint reklámkampányt indított. Pr-cikkek, kapcsolatok, falragaszok,plakátok, rikkancsok – mindent bevetett, amire csak szükség volt. A lakosság pedig fogékony volt az üzenetre,különösen azután, hogy szeptember 13-án a Nemzeti Színház díszletraktárának tüzénél a tűzoltók erőn felülteljesítették kötelességüket. A bámészkodók nem kis meglepetésére – akik biztosak voltak az épületek teljespusztulásában – nem csak a színház épületét védték meg, hanem még a díszletek egy részét is.A korabeli szemléletmód is hozzátette a magáét. A magyar közvélemény is egyre inkább felzárkózott ahhoz a„nyugati” vélekedéshez, hogy a tűzoltás egy sikkes foglalatosság, amely megedzi a jellemet és a testet. A Pesti Naplóígy ír erről a szeptember 16-i beszámolójában: „A tűzoltóság egy civilizatoricus tényező, a tornászatnak egy neme.”Ebben az esetben tehát jól jött a tornászok pozitív imázsa is. Ilyen előzmények után a felvonuláson látványos külsőségekben nem volt hiány. A magyar gazdasszony-egylet felhívására például a fővárosi hölgyek a tűzoltók felvonulási útvonalán fekvő házak ablakait virágokkal díszítették fel. Gróf Széchenyi jó érzékkel úgy állította össze a programot, hogy az látványos és tanulságos is legyen egyszerre. Szeptember 16-án a vendégfogadást például tűzoltószer-kiállítás követte; 17-én nagyszabású tűzoltógyakorlat is volt, melyet tűzijáték koronázott meg; 18-án volt a nagygyűlés; végül 19-én fecskendőpróba zárta az eseménysort. A gróf arról is gondoskodott, hogy illusztris vendégek egész sora vegyen részt az eseményen. Meghívott külföldi tűzoltók (például Grazból, Linzből, Salzburgból) mellett Windischgrätz Alfréd herceg, Albrecht főherceg, sőt, maga I.Ferenc József is tiszteletét tette. Ez utóbbi esemény sikerét mi sem mutatja jobban, mint a nézőközönség lelkesedése. A helyszínen egyes beszámolók szerint tíz-, megint mások szerint húszezer érdeklődő zsúfolódott össze. Magát a királyt is annyira lenyűgözték a látottak, hogy az összes gyakorlatot végignézte, sőt, a befejező díszmenetre is maradt (koronás főtől ez
nem kis elismerés!).

Volt is mit nézni. A betűrendben felvonuló, kiküldő községük nevét táblán vivő tűzoltócsapatok és az őket követő 35 fecskendő és szerkocsi eleve „virágesőben” érkezett meg, a fellelkesült bámészkodók éljenzése közepette. A résztvevők az ún. Neugebäude, vagyis Újépület (a mai Szabadság tér) udvarán létra- és mászógyakorlatokat, kötélen mentést, mentőtömlő és ugróponyva-bemutatót, fecskendőszerelést mutattak be. Külön-külön, és egyszerre is: az „általános támadási gyakorlat” ugyanis egy olyan szituációs bemutató volt, ahol mindenki megtapasztalhatta, hogyan zajlik egy mentés. A szervezők ezt olyan látványosra hangszerelték, amennyire csak lehetett. Adott jelre az összes szerkocsi és fecskendő egyszerre robogott elő, az előkerült létrákon tűzoltók másztak fel az épület emeleteire, a sugárcsövekből vízsugár tört elő… A drámai csúcsponton pedig az épület harmadik emeletéről egy tűzoltó (női ruhába öltözve, karján játékbabával) ugróponyvába ugrott. Ami a közvélemény megnyerését illeti, nagy volt tehát a siker. Annál nagyobb volt a kontraszt, amikor másnap, szeptember 18-án, a közgyűlés kezdetekor Széchényiék igen csekély résztvevővel találták magukat szemközt. Az érdektelenség nem csak a részvételen, hanem a tagsági díj befizetésén is meglátszott: a pénztári jelentésből kiderült, hogy a tagdíjat mindössze tizenhét egyesület fizette be. A gyűlés tehát csak félig-meddig tekinthető sikernek, de ettől függetlenül nagy lépés volt azon az úton, amire a magyarországi tűzoltó mozgalom lépett.
Megválasztották az új központi bizottmányt is, mégpedig a következő tagokkal:
gróf Széchenyi Ödön (elnök),
Follmann Alajos (Budapesti önkéntes tűzoltóság),
Grahor János (zágrábi tűzoltóság),
Krause Waldemár (pesti városi tűzoltóság),
Martinengó Nándor (pozsonyi tűzoltóság),
Rösch Frigyes (soproni tűzoltóság),
Schwarz József (esztergomi tűzoltóság),
dr. Thinagel János (nagyszombati tűzoltóság),
Tomanszky-Tomay Antal (varasdi tűzoltóság),
Varjassy József (aradi tűzoltóság),
Weinmann Beda (gőzmalmi tűzoltóság).

A megalakulás után

A sikeresnek mondható első nagygyűlés után egy viszonylag hosszú stagnálás következett be. Az újonnan megalakult MOTSZ tagjai mintha hátradőltek volna, sokáig úgy látszott, hogy kevesen akarnak valóban tenni is az ügyért. Persze igazságtalan lenne csupán az érdektelenségre fogni a megtorpanást: abban bőven közrejátszottak az 1872-1873-as  események,amelyek súlyosan megtépázták a szabadságharcból magához tért Magyarországot. Az egyik ilyen esemény az 1872-ben kitört kolerajárvány volt, a másik pedig az 1873-as bécsi és pesti tőzsdekrach.