Hírek

MOL üzemanyag kártya – pályázat II. kategóriás egyesületek részére
2017. december 11. 08:17

Pimper László, a FER ügyvezető igazgatója, az MTSZ nemzetközi munkacsoportjának vezetője tájékoztatta a küldöttgyűlés résztvevőit, hogy a MOL a Magyar Tűzoltó Szövetséget 2 millió forint értékű üzemanyaggal támogatja. Ennek a támogatásnak az elosztására az MTSZ pályázatot ír ki, 50 ezer forint értékben üzemanyag kártyákra.

Dr. László Győző – Gr. Széchenyi Ödön Plakett
2017. december 05. 08:33

A Magyar Tűzoltó Szövetség több évtizedes önkéntes tűzoltói szervező munkájáért, a települése tűzvédelmi érdekében végzett tevékenységéért Dr. László Győző Jánost, a Fonyód ÖTE elnökét Gróf Széchenyi Ödön Plakett elismerésben részesítette. A kitüntetést az igali parancsnoki továbbképzésen vette át az elnök úr.

Önkéntes tűzoltó parancsnoki továbbképzés Igalban
2017. december 05. 08:26

Immár hagyományosan Igalban zajlott az év végi önkéntes tűzoltó parancsnoki fórum és továbbképzés, ahol december 1–2-án a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség és a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által közösen szervezett továbbképzésen az idén 54 fő vett részt. Az MTSZ-t Kelemen Zsolt alelnök képviselte.

Önkéntes tűzoltók találkozója Kárpátalján
2017. november 27. 13:17

A Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózat tagjai a Nemzetstratégiai Kutató Intézet közreműködésével találkozót tartottak 2017. november 24–25. között a kárpátaljai Dercen községben, a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság szervezésében és meghívására, az MTSZ együttműködésével.

V. Országos CTIF Kapocskupa Verseny
2017. november 27. 12:16

Fertőszentmiklóson az Általános Iskola sportcsarnokában 2017. 11. 25-én került megrendezésre az V. országos CTIF Tűzoltó Kapocskupa Verseny.

Tóth Ferenc tű. ddtbk. köszönőlevele
2017. november 22. 09:24

A téli időszak veszélyeire történő felkészülés keretében a katasztrófavédelem a hazai önkéntes tűzoltó egyesületekkel és mentőszervezetekkel közös gyakorlatot tartott a Mátrában. Az önkénteseknek és az MTSZ-nek Tóth Ferenc tű. ddtbk. országos polgári védelmi főfelügyelő levélben köszönte meg a munkát.

Elnökségi ülés – Tájékoztató az önkéntes mentőszervezetek támogatásáról
2017. november 12. 11:27

A Magyar Tűzoltó Szövetség elnöksége 2017. november 10-i ülésén, Dobson Tibor tű ddtbk. felkérésére, a BM OKF részéről Szarka Zsolt tűzoltó alezredes főosztályvezető-helyettes adott tájékoztatást az önkéntes mentőszervezek 2017. évi támogatására kiírt pályázatról, valamint a várható további fejlesztési tervekről. Az előadás prezentációját tesszük közzé.

Munkalehetőség a Magyar Postánál
2017. november 02. 10:58

A Magyar Posta létszámbővítéssel készül az év végi forgalomnövekedésre: várja azok jelentkezését, akik nyugdíj mellett vagy másodállásban szeretnének elhelyezkedni. A felhívást tesszük közzé.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132