Hírek

Országos Bélyegkiállítás zajlott Tatán, a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban
2023. július 05. 12:41
A rendezvény – mely június 30. és július 2. között volt látogatható – a bélyeggyűjtők egyik legfontosabb eseménye, amely nemcsak országos, hanem nemzetközi kitekintéssel is bír. A kiállítás öt fő részből állt: tatai képeslapok gyűjteményéből, a Tematikus Szakosztály bélyegeiből, az ifjúsági gyűjteményekből, az Emlékív és Levélzáró-bélyeget gyűjtő Szakosztály kollekciójából, valamint a tűzoltó bélyeg és képeslap kiállításból.

Lippai Gyula Krisztián beszámolója

Vannak gyűjtői területek, amelyeknél az emberek a szakmájuk, hivatásuk eszközeit vagy ezekhez kapcsolódó kiadványokat kezd el gyűjteni, amelyek gondos szervezéssel kiállításra is kerülhet.

A bélyeg és képeslap kiadás területén ritka témakör a tűzoltóság, a tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófák megjelenítése. Ennek ellenére néhány tűzoltó hivatásából adódóan, ezen motívumok gyűjtése mellett döntött. A kisebb nagyobb gyűjtemények, kiállítási anyaggá álltak össze, melyet elsősorban a helyi kiállításokon mutatták be.

1998-ban a Pomázi Tűzoltó Egyesületben megalakult a Filatéliai és Numizmatikai Szekció. Szent Flórián a Tűzoltók védőszentje – Tűzoltó nap alkalmából került sor az első bélyegbemutatóra, amelyre postai alkalmi bélyegzés is készült. Az ország több tűzoltóságáról jelentkeztek kollégák, akik tűzoltó témájú bélyeg- és képeslapgyűjteménnyel, kiállítási anyaggal rendelkeznek, így létrejött a tűzoltómotívum-gyűjtő szakcsoport.

Szakcsoportunk célja, hogy összefogja azokat a tűzoltókat és bélyeggyűjtőket, akik a tűzoltóság, a tűzoltás fejlődését, a tűzoltó gépjárművek, a tűz elleni védekezést ábrázoló bélyegeket, képeslapokat, filatéliai anyagokat gyűjtenek. Ezen anyagokat kiállítások szervezésével bemutassa, valamint képeslap, alkalmi boríték, postai alkalmi bélyegzéseket készítsen.

Ennek eredménye, hogy 1999-től megrendezésre kerültek a FIREFILA – Országos Tűzoltó Bélyeg és Képeslapkiállítás Lippai Gyula Krisztián, Steindl Rezső, Mayer József László, Kiss Péter, Varga Tibor, Istvánfi Ferenc gyűjteményeivel.

A kiállításokon a tűzoltóság országos és megyei parancsnokai védnökséget vállalva segítették, támogatták. Országos, megyei, valamint meghívásra tűzoltóságok megalakulásának jubileumi évfordulójához kapcsolódó rendezvényekhez kapcsolódva a kiállítások pl: Siófok, Nagyatád, Szombathely, Pomáz, Budapest, Kaposvár, Barcs településeken kerültek megrendezésre.

Az elmúlt időszakban a MABÉOSZ Tematikus Szakosztálya által megrendezésre kerülő TEMAFILA kiállításhoz kapcsolódik a FIREFILA kiállításunk.

Ezáltal szélesebb körben van, lehetőségünk megmutatni az érdeklődők számára a tűzoltóságot, a feladatait és eszközeit.

Az első közös kiállítás 2020-ban a szervezett magyar tűzoltóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség megalakulásának 150. évfordulója alkalmából került megrendezésre.

Az idén Tata városa adott otthont a kiállításnak, ahol 268 keretoldalon jelentek meg a tematikus gyűjtemények. Ebből a 6 kiállító 34 keretoldalon mutatta be tűzoltó témájú bélyeg és képeslap gyűjteményét.

Kiállítóink közül Steindl Rezső: TÜZEK ÉS TŰZOLTÓK, 13 keret oldal terjedelmű bélyeggyűjteménye az oklevél és ezüstérem mellett Különdíjban részesült.

Lippai Gyula Krisztián: Tűzoltóság és Tűzvédelem,

Mayer József: A tűz és a tűz elleni védekezés képes-levelezőlapokon,

Istvánfi Péter: A Rendvédelmi és Mentőszervezetek múltja,

Dencsi Jolán: Tűzoltólaktanyák és szertárak, tűzoltói levelezések,

Szabó Krisztián: Tűzoltóság és tűzoltógépjárművek gyűjteményei oklevélben és ezüstéremben részesültek.

A háromnapos kiállítás második napja a gyerekeké volt. Az ifjúsági gyűjtők és kiállítók mellett a kiállítást megtekintő gyerekeket sok program és játékos feladatok várták. Többek között nem csak a bélyegeken és képeslapokon csodálhatták meg a tűzoltó gépjárműveket és eszközöket, hanem élőben is megnézhették az Agostyán Tűzoltó Egyesület tűzoltó gépjárművét és a tűzoltó felszereléseket.

 

A kiállítás tűzoltó tematikájú kiállítási részlege a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével valósult meg.

Fotó: Lippai Gyula Krisztián