Hírek

Sikerrel lezajlott a III. Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekari Találkozó
2021. július 19. 07:36
Kecskemét főterén és a közeli utcákban a Katasztrófavédelem Központi Zenekara mellett térzenét adott hat határon túli és négy anyaországbeli önkéntes tűzoltó zenekar.

z eseményen a Katasztrófavédelem Központi Zenekarán kívül 6 határon túli – Csíkszentdomokos, Somorja, Szabadka, Szentegyháza, Székelykeresztúr, Zenta – és 4 hazai – Hegykő, Lakitelek, Mecseknádasd és Pomáz – település önkéntes tűzoltózenekara szerepelt. Az esemény díszvendége a Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar volt.

Az egyes produkciók után közös zenélésre álltak össze a zenekarok a főtéri nagyszínpadnál. Ezt megelőzően köszöntőt mondott dr. Salacz László országgyűlési képviselő és Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. Az esemény fővédnöke Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány elnöke.

Fotó: Tar Ágnes és Tóth László

A rendezvénynek ezúttal is kiemelt célja volt a magyarországi és a határon túli, magyarlakta régiókban működő önkéntes tűzoltózenekarok szorosabb együttműködésének támogatása, valamint közös szakmai fórumok biztosítása.  A találkozó révén a kuriózumnak számító önkéntes tűzoltózenekarok évszázados hagyományának őrzését, továbbadását is célul tűzték ki a szervezők. A megvalósítást támogatta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap által.

 

 

 

Médiamegjelenések

Hirös.hu

Baon.hu

PannonHirnök.hu