Ismét Dr. Balogh Imre Emlékpályázat
2020. február 03. 08:44 |
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2020-ban is meghirdeti a Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot, amelyre ezúttal is tudományos igényű szakmai munkával lehet nevezni. |
Jubileumát ünnepli a Dr. Balogh Imre Emlékpályázat. Húsz év alatt a pályázat céljai nem változtak, a technika és a tudomány viszont jócskán meghaladta a két évtizeddel ezelőtti viszonyokat. Ez a haladás és fejlődés nyomon követhető az ez idő alatt beérkezett pályaművekben is, éppen ezért minden évben újdonságot jelent, hogy a szakemberek milyen lehetőségeket, irányokat, kutatási területeket látnak ebben a folyton változó világban. A művek elbírálásánál ezért különösen nagy súllyal esik latba a szakmai tartalom, az újszerűség és az alkalmazhatóság. Erre a szakmai zsűrit a pályázat névadójának munkássága és szellemi öröksége is kötelezi. Dr. Balogh Imre, az egykori Nehézipari Minisztérium néhai főosztályvezetője elkötelezett pártolója volt a tűzvédelmi szakterületnek. A róla elnevezett díj megalapítását özvegye kezdeményezte, a 2000-ben létrejött megállapodás értelmében a pályázat keretei között kapja meg a felajánlott díjat és az ahhoz tartozó aranygyűrűt az arra leginkább érdemesnek ítélt szakember. A pályázat célja a tűzvédelmi szakterület aktuális és fontos témáinak feldolgozása azzal az igénnyel, hogy a feldolgozott témák segítsék a terület fejlődését. Az idei pályaműveket 2020. május 8-ig kell elektronikusan és kinyomtatva is eljuttatni a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra. A pályázati kiírás ide kattintva tölthető le. |