A fővárosi igazgatóságon ülésezett a Tűzvédelmi Tanácsadó Testület
2018. április 24. 08:51 |
A találkozón egyebek mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség tevékenységéről, a polgári védelmi szakterület által pályázaton beszerzett eszközökről, illetve a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesület tevékenységéről esett szó. |
Az ülésen a tanácsadó testület tagjain kívül részt vett dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, Varga Ferenc tű. dandártábornok, fővárosi katasztrófavédelmi igazgató, Dobson Tibor tű. dandártábornok, a tűzoltószövetség elnöke, és Nagy Katalin, a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesületének elnöke. A megbeszélés kezdetén Pesztenlehrer Lajos ny. tű. ezredes, a grémium elnöke átadta a testület új tagjának, Seres Attilának, a TSZVSZ elnökének a megbízólevelet.
A találkozón a tűzoltószövetség elnöke ismertette az MTSZ szervezeti és működési rendjére, valamint a mentő tűzvédelemre vonatkozó elképzeléseket. A legfontosabbnak az MTSZ érdekvédelmi tevékenységét nevezte, amely a nem hivatásos formában működő tűzoltóságokra terjed ki. A célok közül pedig sok más mellett a technikai fejlesztéseket és a nemzetközi kapcsolatok erősítését emelte ki. Nagy Katalin, a TMKE elnöke a szervezet bemutatása során ismertette a jelenleg 88 taggal működő egyesület tevékenységét: az elmúlt öt évben konferenciákat szerveztek vagy vettek azokon partnerként részt, számos publikációt tettek közzé, jogszabályokat véleményeztek. Elmondta azt is, céljuk új együttműködések kialakítása, a meglévő kapcsolatok és feladatok folytatása, valamint az utánpótlás biztosítása. Diriczi Miklós tű. ezredes, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ igazgatóhelyettese KEHOP-pályázattal kapcsolatos tájékoztatást adott a jelenlévőket. Elmondta, hogy a 2,3 milliárd forintos projekt két területen, az árvízi és erdőtűzoltási képesség fejlesztése területén valósul meg, és jelentős technikai és képzési fejlődést eredményez a mentőcsoportoknál. A tervek szerint a Tűzvédelmi Tanácsadó Testület következő ülését szeptemberben tartja az Országos Vízügyi Főigazgatóságon, a Polgári Védelmi Tanácsadó Testülettel közösen. Fotó: Kolozsi Péter tű. főhadnagy - FKI
Forrás: BM OKF
|