Ifjúsági tűzoltók képzése – kiadvány
2018. január 31. 10:08 |
Az ÖTOSZ által gondozott és kiadott „Ifjúsági tűzoltók képzési rendszere Magyarországon” c. kiadványsorozat három kis kézikönyvben adja át a tűzotó szakmai ismereteket a gyerekeknek. |
A három, egymásra épülő szintből álló segédanyagok közül az első (Bronz) még 2014 februárjában jelent meg, ezt követte végül 2017 tavaszán a második (Ezüst) és a harmadik (Arany). A három kiadvány együtt képez egységet, hiszen az anyagok egymásra épülnek – így ismertetőnkben is együtt ajánljuk őket. A kiadvány szerkesztői úgy állították össze a tananyagot, hogy az minden esetben az ifjú tűzoltók életkorának megfelelően adja át az ismereteket. A képzési rendszer anyagait minden olyan tűzoltóság figyelmébe ajánljuk, akik részt vesznek a tűzoltó utánpótlás nevelésében.
A kiadványok tartalomjegyzékei sorrendben (Bronz, Ezüst, Arany):
|