TŰZOLTÓ TÁRSASÁG.

Nevezetes az, hogy az északamerikai egyesült státusokban a tűzoltó társaságok tagjai, minden fizetés avagy csak jutalom nélkül önkéntesen segedelmeznek. Londonban is más jó rendű városokban fizetett vízipuskások vannak. Párizsban katonai lábra állított oltó csapat van, Szuperök és Pompiék nevezete alatt; az amerikai városokban ellenben a tűzoltók minden nemű rendű és rangú ifju emberek, kik idejeket, munkájukat, erejeket és pénzeket nem sajnálják, és semmi veszélytől nem irtóznak, hogy polgártársaikon segíthessenek. És mind ezt fizetés vagy kárpótlás nélkül teszik, minthogy azon kevés pénz, mely a státus jövedelméből ezen társaságok költségeinek pótlására adatik, nagyon csekély.

Ezen társaságok egyike kolumbiai egyesületnek nevezi magát, és választott mondása ez: „Származott jóltévőségből, öztönöztetik a’ vetélkedéstől.” Ezen jelmondás fel van pompáson a’ legújabb vízipuskára metszve, melyet ez a’ társaság készíttetett, és a’ mely legszebb ezen nemben a' világon. Az állása gyönyörű alakú, a’ faragások rajta mahagóni fából vannak, ’s az egész a’ legékesebben fel van czifrázva, rezezéssel, aranyozással ‘sat.

Ha hazánk ifiai közűl valamelyiknek történetesen kezébe akadnak ezen soraim, talán eszébe jut az a’ gondolat, hogy a’ nagyra született nemes lelkű magyar ifiúnak szégyen ennyire hátra hagyatni, a’ kalmár szellemű amerikai varga ifjaktól; és bár a’ pipa ‘s kártya el ne felejtetné tüstént vele. Adja Isten hogy ne kelljen sok tüzet oltanunk, de biz a’ szorgalom tüzét ugyan szükség volna gerjesztenünk!

Vasárnapi Újság, 1835. október 4.

A cikk és kora

A Vasárnapi Újság 1835-ben még nem a később híressé vált, 1854-ben alapított pesti lap volt, hanem az Erdélyi Híradó melléklapjaként jelent meg. Olvasóközönsége a reformkori értelmiség és nemesség soraiból került ki – azokból, akiknek a szerzői üzenet szólt.

A rövid közlemény tömören összefoglalja a kor három meghatározó tűzoltási modelljét. Londonban fizetett „vízipuskások" végzik a munkát. Párizsban katonai szervezet felel a tűzek megfékezéséért – a szerző által „Szuperök és Pompiék"-nek nevezett testület. Az amerikai városokban viszont az önkéntesség eszméje győzedelmeskedett: ott „minden nemű rendű és rangú ifju emberek" állnak ki a lángok ellen, mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül.

Szuperök és Pompiék – kik is ők valójában?

A cikk szerzője a párizsi tűzoltóság nevét hallás után, kissé magyarosan adja vissza: a „Szuperök és Pompiék" nem más, mint a Sapeurs-Pompiers torzított alakja. Ez a kifejezés máig a francia tűzoltóság hivatalos neve – és szó szerint két, egymástól igen különböző foglalkozást takar.

A pompier szó a pompe, azaz szivattyú főnévből ered: a korai tűzoltók legfontosabb eszköze éppen a kézi működtetésű vízszivattyú volt, így azokat, akik kezelték, egyszerűen „szivattyúsoknak" nevezték el. A sapeur ezzel szemben katonai műszaki szakembert jelent: az erődítési munkálatokban és ostromokban részt vevő utász katonát, aki ásóval, csákánnyal, robbantószerrel dolgozik. A tűzoltásban a sapper szerepe az volt, hogy szükség esetén épületeket bontott le a tűz terjedésének megakadályozása érdekében.

A két szerep összeolvadása nem véletlen: a párizsi tűzoltóság egyenesen a hadseregből nőtt ki. Napóleon 1811-ben alapította meg a Bataillon de Sapeurs-Pompiers de Paris-t egy tragikus esemény nyomán – 1810-ben az osztrák nagykövetségen rendezett bálon keletkezett tűz számos áldozatot követelt, köztük az osztrák hercegnőt. A császár a katasztrófa után katonai alapokra helyezte a főváros tűzvédelmét, és a testület azóta is megőrizte félkatonai jellegét és nevét. A francia tűzoltók ma is katonai rangokat viselnek, és a Sapeurs-Pompiers elnevezés a köznyelvi pompier rövidüléssel él tovább – amely egyébként a franciában mára egyszerűen „tűzoltót" jelent.

Szemrehányás a magyar fiataloknak

A cikk igazi érdekessége nem a külföldi példák ismertetése, hanem az a mód, ahogyan a szerző a hazai fiatalokhoz fordul. A kor újságírói stílusára jellemző, finom iróniával tűzdelt mondatokban adja tudtukra a „nagyra született nemes lelkű magyar ifjak"-nak, hogy bizony szégyen ennyire elmaradni „a kalmár szellemű amerikai varga ifjaktól." A zárlat pedig szállóigévé kívánkozó szentenciával végződik: „Adja Isten hogy ne kelljen sok tüzet oltanunk, de biz a' szorgalom tüzét ugyan szükség volna gerjesztenünk!"

Az üzenet világos: az önkéntes közösségi szerepvállalás nem státuszhoz, hanem jellemhez kötött erény. Ezt az eszmét a reformkor Magyarországán sokan hirdették – a tett azonban még váratott magára.

Alig harmincöt év – és az eszme lángra kapott

Ki tudja, megérte-e a névtelen szerző: néhány évtizeddel később az önkéntes tűzoltás intézménye az egész országban elterjedt. Ebben nem kis szerepe volt egy olyan embernek, aki személyesen ismerte a londoni „vízipuskások" munkáját: gróf Széchenyi Ödönnek, a „legnagyobb magyar" fiának. Széchenyi Ödön az 1860-as évek elején Londonban, a Metropolitan Fire Brigade-nél töltött hosszabb időt, ahol az angol tűzoltás szervezeti és technikai fogásait tanulmányozta. Hazatérve 1863-ban megalapította a Pesti Önkéntes Tűzoltó Egyletet, és elindított egy szervező munkát, amelynek eredményeként 1870-re a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség is létrejött.

Az az eszme tehát, amelynek az 1835-ös cikk csupán a visszhangját közvetítette, végül valóban gyökeret vert a magyar talajban – és a „szorgalom tüze" legalább ezen a téren valóban fellobogott.