Hírek

Elnökségi ülés a Magyar Tűzoltó Szövetségnél
2024. december 09. 12:48
A Magyar Tűzoltó Szövetség elnöksége 2024. december 5-én, Budapesten tartott elnökségi ülésén az idei év feladatai és a jövő év fő célkitűzései voltak napirenden.

Első napirendi pontként Dobson Tibor tű. vezérőrnagy, elnök tájékoztatta az elnökséget az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak tevékenységről. Kiemelte, hogy az OKF-el való együttműködésről elindul egy közös egyeztetés, amit a BM közreműködésével valósítunk meg. A cél a jövőbeni feladatok áttekintése, az együttműködés megújítása. Ezek áttekintését már 2019-ben kezdeményeztük, az intézményfejlesztés és jogszabályi háttér felvázolásával, azonban eddig nem történt előrelépés, amit a covid is nehezített. Az idei őszi egyeztetések után dec. 9-én kerül sor a BM-ben az első egyeztetésre.

 

Fontos nemzetközi fórumokon jelent meg a MTSZ

Többek között:

  • Párizsban és Brüsszelben az EU Tűzoltók Szövetsége megalakulását célzó fórumokon. Amely megalakítására jövő év ápr. 1-2-án kerül sor Berlinben.
  • A CTIF-ben az önkéntes tűzoltó és a sportbizottságban való részvétel.

 

Oktatás, képzés

  • A Szilvay Kornél konferencián a felsőfokú képzésben résztvevőkre fókuszálva, a Dobson Tibor elnök, Dr. habil Cziva Oszkár és Dr. Zoltán Ferenc bizottságvezető urak tartottak előadást.
  • Az elmúlt két hónapban a határon túli képzésekre is sor került többek között, Hargita megyében Farkaslakán, Korondon, Szovátán, ahol önkéntes tűzoltó bajtársak vettek részt és oktatták a határon túli kollégákat.
  • Működik a Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózat, ahol a székelyföldi önkéntes tűzoltók segítettek Kárpátalján különböző műszaki munkák kivitelezésében.

 

Árvízi védekezés

Az árvízi védekezésben résztvevők elismeréséért járó jutalmak kifizetése nagy részben már megtörtént, az ÖTE-k részére kért pótlólagos számfejtés is folyamatban van, azokhoz a hiánypótlást megküldték az érintetteknek. Ezekhez a megküldött és korábban már jelzett további résztvevők adatait is összegyűjtötték majd megküldték a BM-be.

Javaslatokat tettek állami elismerésekre is.

 

Munka- és költségterv

A MTSZ 2025. évi munka- és költségtervének megtárgyalása, illetve elfogadása látszólag egyszerű volt, a valóságban kicsit más a helyzet, mivel a gazdálkodás számos módosítást is előre vetíthet. Az idei évi költségek alapján lett a jövő évi terv összeállítva.

Közben néhány tétel ára változott: az üzemanyagok ára, a rendezvények költségei (szállás, étkezés)

A MTSZ 2025. évi Munkatervét és költségvetési tervét, az állami támogatás és az egyéb bevételek figyelembe vételével az elnökség elfogadta.

 

Az Európai Tűzoltó Szövetség megalakulásának előkészítéséről

Dr. habil Cziva Oszkár bizottságvezető úr ismertette a már évekkel ezelőtt elindult kezdeményezést, ahol legutóbb már 22 tagország vett részt. A tűzoltók tevékenységéről elismerően beszélt a rendezvényen video kapcsolattal résztvevő Ursula von Der Leyen asszony az Európai Bizottság elnöke is. Az egyeztetésen a CTIF vezetői is részt vettek és jelezték támogatásukat.

 

Választás előkészítése

Varga András választási bizottságvezető vezetésével az elnökség és bizottságvezetők megbeszélték a választással kapcsolatos feladatokat és a tagozati javaslatokat.