Önállóan beavatkozó a Zalaszentiván ÖTE
2016. március 07. 20:06 |
![]() |
A Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnoksággal együttműködési megállapodással rendelkező Zalaszentiváni Tűzoltó Egyesület az elmúlt évek során gyökeres változásokon ment keresztül. Zala megyében a legtöbb beavatkozáson részt vevő tűzoltó egyesület újabb mérföldkövéhez ért a mai napon.
Köszöntőjében Egri Gyula tűzoltó ezredes, a Zala megyei katasztrófavédelmi igazgató kiemelte, hogy az egyesület fejlődése tanulságos lehet a többi önkéntes egyesület számára is. A százhuszonöt éves múltra visszatekintő egyesületnek a nulláról kellett újrakezdeni ezt a társadalmi szerveződést, ugyanis a kilencvenes években időszakosan megszűntette tevékenységét. Azonban a fiatal tűzoltók motiváltságának és tenni akarása eredményeképp állhatunk most itt, egy olyan ünnepélyen, amely kétségen kívül a legnagyobb esemény egy önkéntes tűzoltó egyesület életében. – mondta a megyei igazgató. Példaértékűnek nevezte az egyesület munkáját, összetartását és kiemelte azokat a komolyabb kihívást jelentő eseteket, amelyeknél a zalaszentiváni önkéntesek helytálltak. A település polgármestere, Dormán Miklós beszédében kiemelte, hogy polgármesterként ő is a tűzoltó egyesület tagja, és a káresetek felszámolásában aktívan részt vesz. Fontosnak tartja, hogy ez az egyesület működjön a településen, mert nagyon kiemelkedő a közösségkovácsoló képessége és társadalmi haszna is van. Arról is tájékoztatta a jelenlevőket, hogy az önkormányzat a jövőben is a tőle megtehető maximális mértékben támogatja a most már önállóan beavatkozó egyesületét. Pozsogár Andrea, az egyesület elnöke a rövid történeti áttekintést követően megköszönte azt a központi és önkormányzati támogatást, amely lehetővé tette, hogy idáig juthassanak. A jövőben remélik, hogy még nagyobb taglétszámú és modernebb egyesületté válhat a most már közel kétezer emberért felelősséggel tartozó tűzoltó egyesület. A megyei igazgatóság átadta az egyesület számára a tűzoltás és műszaki mentési tevékenységek végrehajtására maradéktalanul alkalmas IFA gépjárműfecskendőt, amely a mai naptól kezdve hivatalosan is a Zalaszentiváni Tűzoltó Egyesület tulajdonában van. A továbbiakban Zalaszentiván, Alibánfa Zalaszentlőrinc lakosai érezhetik nagyobb biztonságban magukat, hiszen a riasztástól számított tíz percen belül már érkezik is a tűzoltói segítség Zalaszentivánról. A fotók és a hír forrása a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapja. |
Fotós: Supák Sándor |