Széchenyi Ödön a legnagyobb magyarnak, gróf Széchenyi Istvánnak – Seiler Crescentiával kötött – második házasságából született 1839. december 14-én Pozsonyban.

A tűzoltói munka iránt érzett elhivatottsága már korán megmutatkozott. Alig huszonegy éves, amikor a korabeli újságok tudósítanak hőstettéről: egy nagycenki tűzesetnél – melyben nyolc ház és gazdasági épület veszett oda – az elsők között kezdte meg az oltást és a mentést, életét is kockára téve ezzel. Még ugyanazon a napon Fertőszentmiklóson ütött ki tűz, ahol már majdnem száz épület vált a lángok martalékává.

Bizonyára ez is arra ösztönözte, hogy behatóan tanulmányozza a tűzoltóság intézményét, és szorgalmazza a szervezett oltás alapjainak hazai megteremtését is.

A harmadik – Londonban megrendezett – világkiállításon mint kormánybiztos képviselte hazánkat, egyúttal pedig a londoni tűzoltóság (pontosabban a „londoni tűzoltó-szivattyú testület”) kötelékébe is belépett, hogy gyakorlati ismereteket szerezzen. Az anekdota szerint a parancsnok, a híres J. E. Shaw nem kímélte Széchenyit, és a legnehezebb, legalantasabb munkákat is elvégeztette vele. Az ifjú nemes azonban a takarítástól a tömlők halzsírral történő kenegetésééig mindent zokszó nélkül elvégzett, amivel kivívta a tisztikar elismerését, és a legénység megbecsülését.

A londoni tanulmányút kitűnő alapnak bizonyult ahhoz, hogy Széchenyi jobban megérthesse a korszerű tűzoltóságok működési és szervezési elvét. Még abban az évben, 1862-ben a következőket írta, tapasztalatait és meglátásait összegezve, a Pesti Napló hasábjain, „A tűzoltó intézetek hasznosságáról” címmel:

„Míg Konstantinápolyban bár főleg fából épült, évenként középarányban nem több mint 30-40 tűz fordul elő, addig Londonban évenként 1000-1200 tűzeset támadt, míg Bécsben 1830-ban csak 40 tűzeset képezte a maximumot, 1860-ban már 200 tűzeset volt. […] míg a […] londoni dockok legiszonyúbb tüzeit is rövid idő alatt a jó szerkezetű gőzfecskendőkkel eloltani képesek […] addig Konstantinápolyban minden tűzvésznek sok ház esik áldozatul s hetekig tartó pusztításaiban minden vagyont, s életet megsemmisít […] Itt Pesten a fővárosban dacára a tűzoltó műszerek szép számának oly hiányok vannak a készültségre és kezelésre nézve, hogy egy okszerű beosztott és szervezett tűzoltó egyletnek létesítése a főszükséghez tartozik.”

1862 december 16-ra meghívta magához mindazokat, akikről úgy gondolta, hogy támogatják a tűzoltóság megalakítását. Elnöksége alatt végül tizenkét tagú szervezőbizottság dolgozott ki egy alapszabály-tervezetet, valamint kezdte meg egy fővárosi tűzoltó egylet megalakításának munkálatait.

A szervezet felépítésével kapcsolatban a helytartótanácsnak kifogásai támadtak. Széchenyi azonban nem tett le a tervéről: gyűjtésbe kezdett a szervezet indítását elősegítendő, mi több, a kancelláriához fordult, ahonnan végül 1865. november 28-án pozitív választ kapott, így megszületett a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egylet.

Az átdolgozott alapszabályokat 1868. szeptember 13-án hagyták jóvá. A tűzoltók 1869-ben már mászótornyos gyakorlatokat folytattak, és tanulták a Széchenyi által beszerzett, kézi működtetésű angol fecskendők szerelését is.

Annak ellenére, hogy Széchenyi szerint „honfiaink lovagias és bátor jellemvonása után ítélve, de meg financiális okokból is […] legcélszerűbbnek az önkéntes tűzoltó egyletek rendszere látszik”, indítványozta Pest városi tanácsánál, hogy szervezzenek fizetett tűzoltóságot is. A tizenkét hivatásos tűzoltó 1870. február 1-jén lépett először szolgálatba; ennek, és az önkéntes tűzoltóságnak is Széchenyi lett a parancsnoka.

A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség (MOTSZ) kialakítását a soproni önkéntesek parancsnoka, Rösch Frigyes szorgalmazta, ám Széchenyi is egyetértett a célokkal, és felkarolta az ügyet. Az MOTSZ alakuló közgyűlése 1870. december 5-én, Pesten zajlott, tizenhét tűzoltóság részvételével. A megjelent képviselők megválasztották a szövetségi bizottmányt, ahol gróf Széchenyi Ödönre hárultak az elnöki feladatok.

Az első nagygyűlésre 1871. szeptember 16-19. között került sor. Széchenyi nem vette félvállról az elnöki pozíciója folytán rá nehezedő felelősséget: valóságos reklámkampányt indított, népszerűsítő újságcikkekkel, falragaszokkal, plakátokkal és rikkancsokkal. Erőfeszítései nagy mértékben hozzájárultak a sikerhez.

1876-tól a szövetség életében már nem igazán tudott részt venni. Mivel akkoriban Konstantinápolyban is komoly problémát jelentettek a tűzvészek, a gróf (még 1870-ben) felajánlotta a szultánnak, hogy magyar mintára felállítja a hivatásos és önkéntes tűzoltóságot. A megbízatást végül 1873-ban kapta meg, köszönhetően hírnevének és a budapestről átirányított tűzoltókkal a szultán előtt tartott bemutatónak.

Annak ellenére, hogy mostoha körülmények között, számos anyagi nehézséggel küzdve kellett dolgoznia, komoly sikereket ért el a városi tűzoltóság megszervezésében. Olyannyira, hogy az egymást váltó török szultánok elismerését egyaránt kivívta: 1878-ban Abdul Hamid szultán török császári ezredessé, 1880-ban pasává nevezte ki. Ez utóbbi példa nélkül állt: ez volt az első eset, hogy egy keresztény az iszlámra való áttérés nélkül kapta meg.

Törökországi karrierje ezek után is tovább ívelt: 1912-ben a török tűzoltóezredek és a tengeri tűzoltózászlóalj főparancsnoka, török császári táborszernagy lett. Érdemei elismeréseként IV. Károly magyar király 1918-ban az Osztrák Császári Vaskorona-rend I. osztályával tüntette ki. Isztambulban a Tűzoltó Múzeumot is róla nevezték el.

Gróf Széchenyi Ödön 1922. március 24-én hunyt el Isztambulban, nyolcvankét évesen. Végrendelkezése alapján török-magyar temetést, katonai és tűzoltó megemlékezést kapott.

Ebből az alkalomból Dobson Tibor tű. vőrgy., a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke megkoszorúzta a gróf Széchenyi Ödön tiszteletére 2020-ban felavatott emléktáblát az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél (a Budapesten megalakított, első hivatásos tűzoltóság egykori épületének közelében).