Hírek

125 éves az ózdi fúvószene
2020. szeptember 02. 13:53
125 éves az ózdi fúvószene – ezt ünnepelték tegnap délután Ózdon. A jubileum alkalmából összeállítottak egy emlékkiállítást, amelyet Dobson Tibor tű. ddtbk., a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke nyitott meg. A programon később a házigazdák és a Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekar is felléptek.


Százhuszonöt éve, 1895 óta létezik Ózdon fúvószene; az ennek tiszteletére rendezett ünnepségen Szilágyi Orsolya klarinétművész előadását és Dobson Tibor tű. ddtbk. köszöntő szavait is hallhatták résztvevők. A Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke beszélt többek között a közösségépítés és a hagyományőrzés fontosságáról, valamint egy ígéretről is.

„Nagyon komoly munka ez, és azt gondolom, hogy ez a kérés számomra kötelező jellegű feladat lett, hiszen kezet fogtunk rá annak idején, és a kézfogás, adott szó pedig kötelez. Dezső bácsi ötletére szerveztem meg közösen az ózdi tűzoltózenekarra is a Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekari Találkozókat, aminek idén lett volna egy igen szép összenekari fesztiválprogramja” - mondta Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke.

A kiállításon többek között a régmúltból származó tablókat, elismeréseket is láthattak az érdeklődők, hiszen 125 év alatt rengeteg emlék összegyűlik egy zenekar életében. Az ózdi együttes talán erre és az összetartásra a legbüszkébb.

„A fúvószenét művelők tisztelik és szeretik egymást. Szeretik az embereket, mert zenélni nagyon jó, fúvószenekarban zenélni szintén nagyon jó. Gyerekként bekerül az ember a zenekarba, és akkor felvesz nagyon sok olyan tulajdonságot, amit más esetleg felnőttként tanul meg, az már gyerekként beleivódik az idősebb muzsikusoknak a világlátása” - fogalmazott Szabó Sándor, az Ózdi Fúvószenekar karmestere, titkára.

A programon később Zsigray Árpád, az Ózdi Járási Hivatal vezetője nyújtott betekintést az együttes történetébe, majd több emlékérmet és elismerést is átadtak. Ezután már kizárólag a zenéé volt a szerep, fellépett a házigazda Ózdi Fúvózenekar és a Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekar is.