Hírek

Együtt az ország, határon innen és határon túl
2019. június 29. 17:33
Ennyi még sosem volt az egy négyzetméterre jutó tűzoltók száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, és ez nem egy Guinness rekord felállításának kísérlete, hanem a június 27-i vihar következménye. Statisztikai rekordot döntöget a beavatkozó hivatásos és önkéntes tűzoltók létszáma, amely folyamatosan emelkedik.

Már külföldről is érkeztek önkéntesek a Kárpát-Haza Önkéntes Hálózat képviseletében. A Vajdaságból két csapat érkezett kilenc fővel, a Hargita megyei Székelyudvarhelyről heten, a Komárno megyei Felvidékről Izsa és Szilas csapatai összesen öt fővel képviseltetik magukat. Pénteken indultak el Baranya, Győr-Moson-Sopron, Zala, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun és Vas megye hivatásos tűzoltói a vihar sújtotta térségbe nyolc tűzoltó járművel és közel ötven fővel. Már az ország szinte minden pontjáról érkeztek hivatásos tűzoltók a szabolcsi erők megsegítésére. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szombat reggeltől  összesen háromszázhatvanan dolgoztak a károk felszámolásán. Folyamatosan csökken az áramszolgáltatásból kiesett fogyasztók száma, a kezdeti több mint ötvenezerről, ötezerre változott. A kárhelyszíneken a tetőszerkezetek ideiglenes helyreállítását, a megdőlt, gyökerestől kiborult, épületekre borult fák eltávolítását végzik a beavatkozók. A fő- és mellékútvonalak, valamint a vasútvonalak járhatóak, elzárt település nincs. Negyvennyolc településen folynak még kárelhárítási munkálatok.

Fotó: Dudás Szilvia tű. fhdgy.