Hírek

Bevetések dec. 10–16.
2018. december 18. 14:55
A múlt héten túlnyomórészt Pest megyei beavatkozásokról kaptunk hírt; ez mellett Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Vas megye is képviseltette magát egy-egy eseménnyel.

Fejér megye

Lakóházzal egybeépített melléképület gyulladt ki december 11-én hajnalban Kápolnásnyéken. A körülbelül ötven négyzetméteres melléképület kazánhelyisége és gépészeti tere teljes terjedelmében égett, a fölötte lévő tető háromnegyede is lángokban állt. A tűz terjedését a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi hivatásos, valamint az önálló beavatkozásra is jogosult pázmándi önkéntes tűzoltók több vízsugárral fékezték meg. A tűzoltók gyors és összehangolt beavatkozásának köszönhetően a lakóházat és annak tetőszerkezetét sikerült megmenteni a lángoktól. A tűz oltásában a sárbogárdi hivatásos tűzoltóság vízszállító járműve is részt vett. Személyi sérülés nem történt.

Fotó: Gaál Tamás tű. őrnagy, Fejér MKI

 

Győr-Moson-Sopron megye

2018. december 16-án Lázi településen az Akácfa utcában égett egy földszinti lakóház, amihez a Veszprémvarsányi ÖTE négy fővel indult. A riasztás után alig 15 perccel a helyszínre érve, a felderítést követően az önkéntesek megkezdték a tűz oltását, ezzel párhuzamosan légzőkészülékkel hatoltak be házba, és a konyhában lévő gázpalackot a tűzhellyel együtt kihozták.

Az esethez a pannonhalmi, kisbéri és győri hivatásos tűzoltók is kivonultak, akik az önkéntesek intézkedését jóváhagyva folytatták a tűzoltást.

Fotó: Veszprémvarsány ÖTE

 

Pest megye

Kigyulladt egy lakókocsi Pomázon

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy lakókocsi dec. 10-én a kora délutáni órákban Pomázon, a Szüret közben. A tűzoltók kiérkezésekor a tűz már átterjedt a lakókocsi környezetére is, személyi sérülés nem történt. A pomázi önkormányzati és a szentendrei hivatásos tűzoltók két vízsugár segítségével oltották el a lángokat, majd hűtötték vissza a fém alkatrészeket.

Fotó: PMKI Szentendre HTP

 

Kigyulladt egy családi ház Pócsmegyeren

Kigyulladt egy ötven négyzetméteres családi ház dec. 11-én este Pócsmegyeren, a Tabán utcában. A tűzoltók kiérkezésekor az épület több mint a fele égett, a tűz a szomszédos épületeket veszélyeztette, személyi sérülés nem történt. A szentendrei és a fővárosi hivatásos valamint a leányfalui önkéntes tűzoltók három vízsugár segítségével oltották el a lángokat, akadályozták meg a tűz továbbterjedését. A tűzoltást követően az egységek az épületet átszellőztették, átvizsgálták.

Fotó: PMKI Szentendre HTP

 

Közvilágítási oszlopnak ütközött egy autó Tahitótfaluban

Közvilágítási oszlopnak ütközött egy személygépkocsi kedden reggel Tahitótfaluban, a Visegrádi úton. Az ütközés következtében az oszlop eltört, veszélyesen megdőlt, személyi sérülés nem történt. A szentendrei hivatásos és a visegrádi önkéntes tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járművet, majd biztosították a helyszínt. A kitört oszlop cseréjéről a szolgáltató gondoskodott.

Fotó: PMKI Szentendre HTP

 

Két autó borult árokba Tápiógyörgyén

Személygépkocsik ütköztek össze pénteken délelőtt Tápiógyörgyén, a Táncsics Mihály és a Gagarin utcák kereszteződésében. Az ütközés következtében mindkét autó az árokba csapódott, személyi sérülés nem történt. A Tápiógyörgye ÖTE tűzoltói és a nagykátai hivatásosok áramtalanították és átvizsgálták, majd az árokból kivontatták a járműveket.

fotó: Nagykáta HTP

 

Somogy megye

A járdán landolt egy gépkocsi Somogyzsitfán. Az Ady Endre utcában borult fel a jármű dec. 12-én délelőtt. A balesethez a marcali hivatásos és a szőkedencsi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járművet. Az eset során egy ember súlyosan, kettő könnyebben sérült meg.

Fotó: Marcali HTP

 

Vas megye

Három jármű, egy kamion, egy személyautó és egy kisteherautó volt az érintett abban a balesetben, ami a 8-as főúton történt Kám és Alsóújlak közötti úton, dec. 13-án délután. Az ütközést követően a kisteherautó vezetője beszorult a járműbe. A helyszínre Sárvárról és Szombathelyről hivatásos, Vasvárról önkormányzati és Kámról önkéntes tűzoltók érkeztek, akik áramtalanították a mozgásképtelen gépjárműveket, közben veszítő vágó berendezés segítségével kiszabadították a kisteherautóba szorult sofőrt, akit átadtak a mentőknek. A balesetben a személyautó vezetője megsérült, a kisteherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette. A kamion vezetője nem sérült meg, viszont a baleset következtében a jármű mozgásképtelenné vált. A műszaki mentés idejére a baleset által érintett útszakaszt teljes szélességében le kellett zárni a forgalom elől.

Fotó: Dénes Bálint tű. őrm./ Sárvár HTP