Hírek

Iszkaszentgyörgy ÖTE - 130. évforduló
2014. szeptember 08. 13:14
Iszkaszentgyörgy Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2014. szeptember 06-án ünnepelte megalakulásának 130. évfordulóját. A kastély udvarán tartott megnyitót követően a meghívott vendégek és a versenycsapatok a tűzoltó szertárhoz vonultak, ahol az ünnepi megemlékezés mellett kopjafaavatásra,majd ezt követően a kastélynál meghívásos hagyományőrző tűzoltóversenyre is sor került.

Az ünnepi megemlékezésen Palkovics István az egyesület tűzoltóparancsnoka emlékezett meg történetükről, majd Gáll Attila polgármester méltatta településük a tűzoltóit. Ezt követően Mihály János ny. tű. ezredes MTSZ alelnök köszöntötte a jubiláló egyesületet és átadta az MTSZ elismerő oklevelét Bajkai Istvánné elnöknek. A csapatzászlóra emlékszalagot kötött Benke Dávid Dénes tű. őrnagy székesfehérvári tűzoltóparancsnok és Csehó Tamás tű. százados Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság iparbiztonsági főfelügyelő. A vendég Fehérvárcsurgó ÖTE ajándékát Mihály István ny. tű. százados önkéntes tűzoltóparancsnok adta át. A hagyományőrző versenymegnyitója egyben a település „Nyárvégi Mulatságok” programjának megnyitója is volt. Beszédet mondott a Finn nagykövetség nagykövet helyettese LeenaLiukkonen követtanácsos. A második világháború idején egy ideig a Finn nagykövetségnek adott otthont Iszkaszentgyörgy kastélya.

A versenyen fiatal és felnőtt tűzoltók, Budapestről, Székesfehérvárról, Fehérvárcsurgóról és természetesen a helyi tűzoltó egyesülettől vidám hangulatban mérették meg tudásukat. A versenybe a német testvér település Pappenheim önkéntes tűzoltói is bekapcsolódtak élükön a szintén önkéntes tűzoltó polgármesterükkel.