Hírek

Önálló beavatkozás, SMS-riasztás, pályázatok
2014. szeptember 15. 13:04
A többi között ezekről a témákról esett szó szeptember tizenharmadikán, az önkéntes tűzoltó egyesületek régiós konzultációján. Az egyesületeket a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hívta találkozóra, a főigazgatóságon megtartott első értekezleten a Fejér, a Nógrád, a Pest megyei és a budapesti önkéntes tűzoltó egyesületek képviselői vettek részt. A rendezvénysorozatra – amelynek még öt állomása lesz – Magyarország összes önkéntes tűzoltó egyesületének vezetőjét meghívták.

A megjelenteket Bérczi László tű dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő köszöntötte, aki egyúttal elmondta: azért fontos az ilyen jellegű konferencia, mert első kézből szolgáltat válaszokat azokra a szakmai kérdésekre, amelyeket az önkéntes egyesületek intéztek a katasztrófavédelem vezetői felé. Elhangzott: jelenleg négyszázhetvenegy önkéntes egyesület kötött hivatásos tűzoltó-parancsnoksággal együttműködési megállapodást. Ez a szám az országos főfelügyelő szerint optimizmusra ad okot, hiszen 2010-ben még csak kétszáznyolcvanhárom egyesület rendelkezett ilyen szerződéssel. A tavalyi év statisztikái kapcsán elmondta, hogy az 55 ezer 444 eseményből 2762-nál az önkéntesek is vonultak. Az idén ez a szám már magasabb, hiszen az eddigi több mint harminckilencezer eseményből háromezernél több alkalommal önkéntes tűzoltók is voltak a helyszínen.
 
A főfelügyelő tájékoztatást adott az önkéntes tűzoltó egyesületek önálló beavatkozásának lehetőségeiről, az eddig szerzett tapasztalatokról, és beszélt az ezzel kapcsolatos további tervekről is. Emlékeztetett arra, hogy az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek számának növelésével a legfőbb cél még hatékonyabbá tenni a mentő tűzvédelmet. A dandártábornok beszélt az SMS-riasztási rendszer tapasztalatairól, valamint annak fejlesztéséről, a tervek szerint ugyanis az eseményekről hamarosan már egyesületenként több telefonra lehet majd értesítést küldeni. Ezzel a lépéssel a katasztrófavédelem akár teljes mértékben átvállalhatja az önkéntes tűzoltók értesítésének költségeit, egyben csökken az az idő, ami az egyesületek riasztásától a vonulás megkezdéséig eltelik.
 
A találkozón a megjelent önkéntes tűzoltó egyesületek vezetői azon túl, hogy kicserélhették egymással tapasztalataikat, az őket foglalkoztató aktuális kérdéseket is megvitathatták. A találkozó végén Bérczi László a 2014. évi pályázatokról beszélt. Emlékeztetett arra, hogy az idén háromszázkilencvennégy egyesület pályázott sikeresen a rendelkezésre álló háromszáz millió forintra. A tábornok tájékoztatta a megjelenteket, hogy az önkéntes tűzoltó egyesületek a támogatásként megnyert védő- és technikai eszközöket október elején vehetik át.
 
A következő konzultációt az országos tűzoltósági főfelügyelőség a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon tartja, ahová a vendéglátó megyeieken kívül a Komárom-Esztergom és a Veszprém megyei önkéntes tűzoltó egyesületek vezetőit várják.
 
Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság