Hírek

VII. Nemzetközi Hagyományőrző Tűzoltó Verseny
2014. október 08. 10:53
Rendezvény helyszíne: Budapest, XIII. Kerület, Babér utca Rendezvény ideje: 2014. szeptember 28.

2014. szeptember 28-án, Angyalföldön a Szent Mihály napi búcsú keretein belül a XIII. kerületi Önkormányzat és a XIII. kerületi Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó- és Sportegyesület szervezésében, Bérczi László dandártábornok Úr Fővédnöksége alatt megrendezésre került a VII. Nemzetközi Hagyományőrző Tűzoltó Verseny. A versenyre a kezdetek óta egyre több országból ésvidéki településről érkeznek csapatok. Idén 35 csapat részvételével került a verseny megrendezésre.

Érkeztek csapatok Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Szerbiából, Romániából, Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából, összesen 15 nevezett csapat. Magyarországot 20 csapat képviselte. A versenyben kocsifecskendő és mozdonyítható fecskendő szerelés kategóriákban lehetett indulni.

A külföldi csapatok egy része szombaton szabadprogram keretében a Széchenyi Fürdőben volt, a többiek a Közlekedési Múzeumot tekintette meg. Mindkét helyszín élményekkel teli színes napot nyújtott számukra.

A vasárnapi versenyt 9 óra 30 perckor az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Központi Zenekara nyitotta meg, 10 órakor a feladatok meghatározása következett, majd 10 óra 50 perckor kezdődött a verseny, amely idén is többféle feladatsorból állt. Mindkét versenyszámban először a verseny támogatói által biztosított felszerelésekkel ügyességi feladatokat kelet végrehajtani, majd minden csapat „pálinka mentést” végzett kétvillogós talicska segítségével, végén sugarat szerelt a lángnyelvek megfékezéséhez. A feladatok nem kis nehézséget és meglepetést okoztak a résztvevőknek. Az időjárás idén is kegyes volt nemcsak a szervezőkhöz, hanem a résztvevőkhöz, és a rendezvényre kilátogatókhoz egyaránt. 

A versenyt az utolsó csapat 15 órakor zárta, majd meglepetésként a szervezők felkérték a Csehországból érkezett csapatokat egy kis bemutatóra a saját gőzfecskendőikkel. Az eredményhirdetésre 16 órakor került sor a nagyszínpadon. A szervezők és a támogatók érdemének köszönhetően minden csapat emléklapot kapott, és különféle tárgyjutalmat.

A díjakat az OKF részéről Bérczi László dandártábornok Úr megbízásából Dr. Kanyó Ferenc alezredes Úr, a Tűzoltó Múzeum képviseletében Berki Imre Igazgató Úr, az MTSZ részéről Dobson Tibor dandártábornok Úr, a XIII. kerületi Önkormányzat nevében Holopné Schramek Kornélia alpolgármester asszony, valamint a szervezők meglepetéseként Steimecz Ádám, négyszeres magyar bajnok, ötszörös Magyar Kupa győztes, Euroliga győztes, kétszeres KEK győztes, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bajnok, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-keresztjével kitüntetett, Vasas SC örökös bajnok sportolója, adta át. A verseny befejezéseként Dobson Tibor dandártábornok Úr a színpadon köszönetét fejezte ki a XIII. kerületi önkormányzat által nyújtott lehetőségért, valamint az egyesület tagjainak és vezetésének a kifogástalan szervezésért.

A csapatok vezetői Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok Úrtól, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökétől vették át az emléklapokat és az ajándékokat.

Résztvevő csapatok:

  • Bresztovác - Horvátország
  • Szenc -Szlovákis
  • Bielevo - Lengyelország
  • Kishegyes - Szerbia
  • Farkasd - Szlovák
  • Karancs II. - Horvátország
  • Matejovce - Szlovákia
  • Jámy - Csehország
  • Székelykeresztúr - Románia
  • Karancs I. Horvátország
  • Klatovy - Csehország
  • Rosztoki – Csehország
  • Zenica – Bosznia-hercegovina
  • Bresztovác-női Horvátország
  • Karancs-női Horvátország
  • Mezőcsát
  • Balmazújváros
  • Iszkaszentgyőrgy
  • Ónod
  • Székesfehérvár
  • Vése
  • Szerencs
  • Pomáz-ifi
  • Mezőcsát-ifi
  • XIII-ifi
  • XIII ÖTE ifi lány
  • Balmazújváros-női
  • Iszkaszentgyörgy-női
  • Pomáz-női
  • Mezőcsát-női
  • Vése-senior
  • Székesfehérvár-senior
  • Iszkaszentgyörgy-senior
  • Mezőcsát-senior
  • XIII ÖTE senior

Kocsifecskendő szerelés

Dr. Kanyó Ferenc tűzoltó alezredes Úr adta át a díjakat.

Férfi kategória:

  • III. helyezett: Vése
  • II. helyezett: Szerencs
  • I.  helyezett: Mezőcsát

Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának Igazgatója adta át a díjakat.

Ifjúsági kategória:

  • IV. helyezett: Pomáz
  • III. helyezett:: Mezőcsát
  • II. helyezett: XIII-ifi
  • I. helyezett: XIII-ifi lány

Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok Úr, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke adta át a díjakat.

Női kategória:

  • III. helyezett: Brestovac Horvátország
  • II. helyezett: Pomáz
  • I. helyezett: Karancs-női Horvátország

Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának Igazgatója adta át a díjakat.

Senior kategória:

  • III. helyezett: Székesfehérvár
  • II. helyezett: Iszkaszentgyörgy
  • I. helyezett: XIII. ÖTE

Bérczi László tűzoltó dandártábornok Úr, a BM OKF tűzoltósági főfelügyelője, rendezvényünk fővédnöke nevében Dr. Kanyó Ferenc tűzoltó alezredes adta át a díjakat.

Nemzetközi kategória:

  • III. Bielevo csapata Lengyelországból
  • II. Kishegyes csapata Szerbiából
  • I. Jámy csapata Csehországból

Mozdonyítható fecskendő:
 

A BTSZ elnökének távollétében Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok Úr, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke adta át a díjakat.

Férfi kategória:

  • III. helyezést ért el: Vése
  • II. helyezést ért el: Mezőcsát
  • I. helyezést ért el: Ónod

Különdíjak:

A legjobb külföldi csapatnak járó díjat a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal ajánlotta fel. A díjat Holopné Schramek Kornélia alpolgármester asszony adta át.

  • Jámy - Csehország

A többi különdíjat Steimecz Ádám adta át.

Legidősebb résztvevő:

  • Czikai Lajos Iszkaszentgyörgy 71 éves

Legfiatalabb résztvevő:

  • Kovács Ádám, Mezőcsát 5 éves

Legnagyobb szurkoló táborral érkező csapat:

  • Mezőcsát

Legtávolabbról érkező csapat:

  • Bielewo csapata Lengyelországból.

A legjobb senior csapat kategóriában a 2014-es év értékelése alapján, Székesfehérvár város vándorserlegét a Havranek József Tűzvédelmi alapítvány részéről Kanczler László adta át Mezőcsát csapatának.

A 2014-es év értékelése alapján Ónod város vándorserlegét kocsifecskendő kategóriában Tarnócy József úrtól Ónod város polgármesterétől Szerencs csapata kapta.
A 2014-es év értékelése alapján Ónod város vándorserlegét mozdonyfecskendő kategóriában szintén Ónod város polgármesterétől Ónod csapata kapta.

A végére maradt még egy különdíj, amit a rendezvény szervező XIII. Kerületi Hagyományőrző Tűzoltó-és Sport egyesület elnöke adott át az egész évben az egyesületért tett munkája elismeréseként Koncsik Gézának, az egyesület alapító tagjának.