Hírek

A múltra emlékeztek az OKF-en
2019. december 12. 13:50
Százkilencvenöt éves a magyar gőzfecskendő – ebből az alkalomból rendezett konferenciát az OKF. A rendezvényen a jövőre százötven éves Magyar Tűzoltó Szövetség részéről Béres Ferenc tű. alez., a Hagyományőrző Bizottság elnöke is előadott.

195 éves a magyar gőzfecskendő – „Szabó Pál és fiai, a gőzfecskendő feltalálói” címmel rendezett emlékkonferenciát a katasztrófavédelem tűzoltósági szakterülete. 2016-ban dr. vitéz Roncsik Jenő tűzoltó ezredesről, 2017-ben Szilvay Kornél tűzoltó ezredesről, 2018-ban pedig Kőszeghi-Mártony Károly hadmérnökről szólt az a konferencia, amelyiknek idei epizódja valódi különlegességet is tartogatott. Az épület előtt üzembe állt ugyanis egy tökéletesen működő gőzfecskendő, amilyenből összesen három található az országban.

A hagyományok tisztelete, az újítók előtti tisztelgés, az eszközök és járművek fejlődésének a története több előadásban, különböző szempontok szűrőjén keresztül kapott nyilvánosságot a rendezvényen.

„Aki a múltját nem becsüli, a jövőjét nem érdemli.” – István király gondolata keretezte a konferenciát, Erdélyi Krisztián tű. dandártábornok, főigazgató-helyettes ugyanis ezzel nyitotta, dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő pedig ezzel zárta az előadások sorát, amelyek szemléletesen vezették végig az érdeklődőket a történelem és a személyes történetek útvesztőiben.

Szabó Pál és fiai, avagy a gőzfecskendő feltalálói 1824-ben szabadalmaztatták találmányukat, a gőzfecskendőt. „Igen, ez is magyar, mint oly sok találmány a világon” – hangzott el a konferencián, ahol Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója a történelmi hátteret, Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselője a kortársak felelősségét, Lipták Attila tű. dandártábornok, Borsod megyei igazgató a fecskendő fejlődésének történetét, Béres Ferenc tű. alezredes, a MTSZ Hagyományőrző Bizottságának az elnöke pedig a múlt, jelen és jövő kapcsolódásának az útját vázolta föl.

Az előadók arról beszéltek, hogy a tűzoltás technikáját mindenkor megalapozta az adott korban alkalmazható technikai eszközök fejlettségének színvonala. A nagy technikai felfedezések, találmányok, alkotások többnyire nem maradtak egy-egy ország határain belül. A gondolkodó, alkotó ember ezeket az alkotásokat több színtéren is szolgálatba állította.

A modern kor vívmányairól, így a Rosenbauer tűzoltó szivattyúkról Szabó Imre, a SziFire Kft. ügyvezetője, a BM Heros vízszállító járműveinek fejlesztési fázisairól pedig Pintér István tájékoztatta a jelenlévőket.

Végül Bérczi László a nap leglátványosabb epizódjára invitálta a konferencia közönségét. A hangosan pöfögő, zakatoló gőzfecskendő újkori társai mellett sem maradt szégyenben, széles ívű vízsugarat bocsátott ki, meggyőzve a résztvevőket arról, hogy a tűzbiztonság évszázadokkal ezelőtt is hatékonyan működött.

A hagyományok tiszteletének a jegyében december 14-én egy másik nagy előd, gróf Széchenyi Ödön születésének 180. évfordulója alkalmából emléktábla avatásával tiszteleg a katasztrófavédelem. 

Fotó: Szőke Péter BM OKF


 

Kapcsolódó képek:

A múltra emlékeztek az OKF-en A múltra emlékeztek az OKF-en A múltra emlékeztek az OKF-en
>>> További képek a galériában <<<