Hírek

Vetélkedtek az önkéntes mentőszervezetek
2019. október 09. 08:51
Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az önkéntes mentőszervezetek első országos szakmai vetélkedőjét, amelynek október 5-én Salgótarján adott otthont. A rendezvényen a hivatásos katasztrófavédelmi szervek mellett a társszervek vezetői is képviseltették magukat.

Az önkéntes mentőszervezetek jelentősége abban rejlik, hogy a hivatásos katasztrófavédelmi szerveket erőtöbbszörözéssel támogatják – mondta a verseny megnyitóján dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos polgári védelmi főfelügyelője. Kiemelte az elmúlt időszak természeti katasztrófái közül a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Csongrád megyét ért viharkárokat, amelyek felszámolásában az ország távoli megyéiből és a fővárosból érkező mentőszervezetek is részt vettek. Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere örömét és köszönetét fejezte ki azért, hogy az első alkalommal megrendezett verseny helyszínéül Salgótarján szolgált, és kiemelte az önkéntes szervezetek munkájának fontosságát.

A versenyen az ország valamennyi megyéjéből és a fővárosból érkezett önkéntes mentőszervezetek versenycsapatai – negyvenöt szervezet képviseletében összesen kétszázharminc ember – mérték össze tudásukat, felkészültségüket. A versenyszámok a hazánkban előforduló katasztrófatípusokra épültek, az egyes feladatok témáját a viharkárok, az árvízi védekezés, az életmentés és a katasztrófák következményeinek felszámolása adta. A mentőcsapatoknak a Tó-strand körül kialakított akadálypályán kellett időre végigmenniük és teljesíteniük a tíz állomásból álló feladatsort. Üzembe kellett helyezniük például egy zagyszivattyút és egy tartályt vízszivattyúzással időre meg kellett tölteniük. Egy másik állomásnál a buzgárok (gát mögött feltörő fakadóvizek) elleni védekezést gyakorolták. Különösen látványos feladat volt az, amelyben egy épületben rekedt bajtársukat jelképező bábut kellett kötéltechnikai eszközökkel kimenteniük a versenyzőknek.

Az egész napos versenyt Erdélyi Krisztián tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság általános főigazgató-helyettese zárta. Mint mondta, ami 2012-ben egy nagy álomként indult, az mára beérett: a mentőszervezetek munkáját mostanra a professzionalizmus jellemzi, ő maga is nap mint nap találkozik azzal, hogy a hivatásos egységek mellett önkéntes szervezetek vesznek részt a káresetek felszámolásában.

A vetélkedő győztese Zala megye csapata lett, a verseny vándorserlegét is megkapta. A második helyen Győr-Moson-Sopron, a harmadikon pedig Veszprém megye csapata végzett. Az akadálypálya teljesítéséért különdíjat kapott Borsod-Abaúj-Zemplén megye csapata, az életmentési pályát Veszprém megye csapata teljesítette a leggyorsabban, az árvíz elleni védekezés pályáján Zala, a szivattyúzási feladatokban pedig Somogy megye csapata bizonyult a legjobbnak.

Fotó: Hűvös Csaba / NMH


 

Kapcsolódó képek:

 Vetélkedtek az önkéntes mentőszervezetek  Vetélkedtek az önkéntes mentőszervezetek  Vetélkedtek az önkéntes mentőszervezetek
>>> További képek a galériában <<<