Hírek

Másodszor találkoznak a Kárpát-medencei önkéntes tűzoltózenekarok
2019. május 20. 14:20
A Magyar Tűzoltó Szövetség a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvánnyal és a Nemzeti Művelődési Intézettel, valamint a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tűzoltózenekarával együttműködve, a Magyar Országgyűlés elnökének fővédnökségével 2019. május 24–26. között Lakiteleken és Kiskunfélegyházán megrendezi a II. Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekari Találkozót. Az eseményen idén három hazai és három külhoni tűzoltózenekar vesz részt.

A rendezvénynek ezúttal is kiemelt célja a magyarországi és a határon túli, magyarlakta régiókban működő önkéntes tűzoltózenekarok szorosabb együttműködésének támogatása, valamint közös szakmai fórumok biztosítása.  A találkozó révén a kuriózumnak számító önkéntes tűzoltózenekarok évszázados hagyományának őrzését, továbbadását is célul tűzték ki a szervezők. A megvalósítást támogatta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap által.

Május 24-25-én, pénteken délután és szombaton délelőtt a találkozón résztvevő zenekarok zártkörű fúvószenész találkozója zajlik.

A felvonulással, bemutatókkal és koncertekkel színesített programok délután Kiskunfélegyházán kezdődnek. A Városháza előtti téren 14.45-től tűzoltózenekari felvonulás veszi kezdetét a kiskunfélegyházi mazsorett csoport felvezetésével a Kossuth Lajos úton. A Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar 15.15-től a felvonuló csoportok tiszteletére fogadó zenét játszik a Városi Spotcsarnoknál. A 16.00 órától kezdődő gálakoncerten fellépnek a hazai és a külhoni tűzoltózenekarok is.

Közreműködők a fellépés sorrendjében:

  • Lakitelek Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tűzoltózenekara
  • Zentai Tűzoltózenekar
  • Mecseknádasdi Tűzoltózenekar,
  • Homoródalmási Tűzoltózenekar
  • Fonyódi Tűzoltózenekar
  • Székelykeresztúri Tűzoltózenekar

A fellépő zenekarok koncertjei után idén is sor kerül a méltán népszerű, közel kétszáz fős közös produkcióra, melyben a fellépő tűzoltózenekarok közösen játsszák el a Losonci, a Fejérvári és a Szamosmenti indulót.

A II. Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekari Találkozót a 2019. május 18-26. közötti Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál programsorozat keretében tartják meg a szervezők. A fesztivál további részleteiről a város honlapján tájékozódhatnak.