Hírek

Pályázati felhívás
2018. augusztus 14. 12:35
Értesítjük az egyesületeket, hogy megjelent az Miniszterelnökség által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap „Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatásra civil szervezetek részére 2018.” című pályázati kiírása. A pályázat célja a civil szervezetek működésének támogatása.

A civil szervezet működéséhez jelen kiírás keretében akkor biztosítható támogatás, ha a civil szervezetek által gyűjtött és a számviteli beszámolójában feltüntetett adomány után járó öt százalékos normatív kiegészítés eléri a 10 000 Ft-ot (a számviteli beszámolóban adományként feltüntetett összeg legalább 200 000 Ft). Az adományok után járó normatív kiegészítésként nyújtott működési támogatás legfeljebb 500 000 Ft értékig biztosítható.

A korábbi évekhez hasonlóan a lebonyolítással kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el.

A pályázatokat legkésőbb 2018. szeptember 10. napjáig, kizárólag az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.

A pályázók köre: Magyarországon nyilvántartásba vett civil szervezetek.

A program célja: az élet és vagyonbiztonság, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás területén működő civil szervezetek támogatása.

A részletes pályázati kiírás ide kattintva érhető el.