Hírek

Újabb önállóan beavatkozó ÖTE Győr-Moson-Sopron megyében
2018. június 11. 13:03
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság június 8-án délután rendezte meg Kunsziget Önkéntes Tűzoltó Egyesülete útnak indító ünnepségét.
A községben működő egyesület július elsejétől hivatásos tűzoltók jelenléte nélkül is olthat tüzet és végezhet műszaki mentést.
 
Győr-Moson-Sopron megyében a győrszemerei, a téti, a fertőszentmiklósi, a nagycenki és a nemrég önállóvá vált hegykői önkéntes tűzoltó egyesület után hatodikként a kunszigeti önkéntes tűzoltó egyesület tűzoltói feleltek meg az előírt feltételeknek, ezzel megkapták a lehetőséget az önálló beavatkozásra.
 
Az egyesület vállalta, hogy évi háromezer órában áll készenlétben, és ha szükséges, akkor Kunsziget, Dunaszentpál és Öttevény, azaz több mint ötven négyzetkilométernyi területen indul a bajbajutottak segítségére. A változásnak köszönhetően három település több mint ötezer lakosa lesz nagyobb biztonságban.
 
A Kunszigeti Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1884-ben jött létre. Szükség is volt a tűzoltóság megszervezésére, hiszen a megalakulás előtti évekből kilenc jelentős tűzesetet jegyeztek fel. A tizedik tűzvész már azután ütött ki, hogy megérkezett az új fecskendő: „A falu első föcskendője 1884. június 22-én megérkezett és a szertárban elhelyeztetett.”
 
A régi idők felszereléseit, az elismeréseket, kocsifecskendőket ereklyeként őrzik a település szertárában és a tűzoltók klubszobájában. Az idő múlásával a feladatok, elvárások, követelmények is nagyban változtak. Az 1900-as évek elején még báli bevételekből, ajándékokból, tűzoltói hozzájárulásból gazdálkodtak, ma már önkormányzati támogatás és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös pályázata révén áll rendelkezésre a működéshez szükséges fedezet.
 
Az együttműködési megállapodások keretében a tűzoltó egyesület tagjai eddig is számos esetben nyújtottak segítséget először a győri, később pedig a mosonmagyaróvári hivatásos egységeknek, illetve több alkalommal laktanyaszolgálatot is adtak, míg a hivatásos tűzoltók nagyobb tűzesetek felszámolásán dolgoztak.
 
Kunsziget Önkéntes Tűzoltó Egyesülete mára a falu egyik legdinamikusabban fejlődő és legnagyobb taglétszámú szervezetévé vált. Az ötvenöt tag közül huszonnyolcan vállalnak önálló tűzoltói szaktevékenységet, mindannyian sikeresen teljesítették a május 12-én megtartott rendszerbeállító gyakorlatot.
 
Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő ünnepi beszédében kiemelte, hogy szigorú tárgyi és személyi feltételeknek kell megfelelniük az önkéntes tűzoltó egyesületeknek. Amennyiben ezeket teljesítik, egy káresemény során már nem értesítést, hanem riasztást kapnak. A dandártábornok emlékeztetett arra, hogy az önkéntes tűzoltó egyesületek jelentős anyagi támogatásban részesülnek, ennek éves összege mára hétszázmillió forintra emelkedett. A Kunsziget ÖTE a pályázatnak köszönhetően idén több mint egymillió forintot költhet tűzoltóeszközökre és felszerelésekre.
 
Dr. Nagy István, a térség országgyűlési képviselője, agrárminiszter beszédében megköszönte, hogy a tagok szabadidejüket önként mások megsegítésére fordítják. Örömét fejezte ki, hogy az egyesületben minden generáció képviselői megtalálhatók, és kiveszik részüket a munkából.
 
Az ünnepi köszöntők után Bérczi László nyújtotta át Rebenek Árpád parancsnoknak az együttműködési megállapodást, ami az önálló beavatkozás nélkülözhetetlen dokumentációja. Börzsei Arnold tűzoltó zászlós hivatásos tűzoltó a mentori megbízást vehette kézbe, az egyesület szakmai munkáját a továbbiakban ennek birtokában segíti.
 
A csapatzászlóra Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató kötötte föl a közös munkát jelképező szalagot. Az egyesület és Kunsziget Község Önkormányzatát képviselve Lendvai Ivánné polgármester is elismerően szólt az önkéntesek munkájáról. Tisztelgett az egyesület alapítóinak emléke előtt, és mérföldkőnek nevezte az önálló beavatkozás lehetőségét az egyesület és a település életében.
 
A kunszigeti önkéntesek kiemelt figyelmet fordítanak az ifjúság nevelésére is, emellett pedig a helyi civil szervezetekkel is jó kapcsolatot ápolnak. Az ünnepséget a Tündérvár Óvoda gyermekeinek és a Kunsziget Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsora zárta.
 
Fotó: Ruskáné Takács Anita tűzoltó százados, Győr-Moson-Sopron MKI és Strobl Gergely tűzoltó főtörzsőrmester, Győr HTP
 

 

Kapcsolódó képek:

Újabb önállóan beavatkozó ÖTE Győr-Moson-Sopron megyében Újabb önállóan beavatkozó ÖTE Győr-Moson-Sopron megyében Újabb önállóan beavatkozó ÖTE Győr-Moson-Sopron megyében