Hírek

Beavatkozások 2022. júl. 18–24.
2022. július 27. 12:30
Az önkéntes és önkormányzati tűzoltók a múlt héten is számos helyen avatkoztak be: szokásos körképünkben megmutatunk ezek közül néhányat.

Bács-Kiskun megye

Hatszáz körbála kapott lángra a Bács-Kiskun megyei Lakitelek és Tiszaalpár között, Árpádtelepnél, a 4625-ös út 49-es kilométere közelében. A tűz még több száz bálát veszélyeztetett, és egy erdő aljnövényzetébe is belekapott. A lángokat a szentesi, a ceglédi, a szolnoki, a kiskunfélegyházi, a kunszentmártoni, a szarvasi, a kecskeméti hivatásos, a tiszakécskei önkormányzati, továbbá a lakiteleki és az orgoványi önkéntes tűzoltók fékezték meg. Körülbelül kétszáz bálát sikerült elszállítani az égő bálák közeléből. Utóbbiakat felügyelet mellett égetik le, ezért munkagépekkel körbetárcsázták, majd másfél méter magas homokfallal vették körül az izzó bálákat. Az érintett szakaszon egy időre a vasúti és a közúti forgalmat is leállították, ám a korlátozásokat már feloldották.

Kétszáz hektáron ég a fenyves és vegyes erdő Kiskunhalas külterületén, a lángok a fák koronájába is belekaptak csütörtökön. Több mint száz tűzoltó küzdött a lángokkal, vízsugarakkal, homokkal, kéziszerszámokkal igyekeztek megfékezni a tüzet. A helyszínen voltak a kiskunhalasi, a kiskunmajsai, a kiskőrösi, a kalocsai, a kiskunfélegyházi, a bajai, a szekszárdi, a ruzsai, a kisteleki, paksi, nagybaracskai és a szegedi hivatásos, a soltvadkerti önkormányzati, valamint a kiskunhalasi és a mélykúti önkéntes tűzoltók is. (Fotó: Petőfi Népe/Baon.hu)

Erdő aljnövényzete égett Akasztón, mintegy ötszáz négyzetméteren. A kiskőrösi hivatásos és akasztói önkéntes tűzoltók a tüzet víz és kéziszerszámok segítségével eloltották.

Erdő aljnövényzete égett egy hektáron Lajosmizsén. A tűz egy melléképületbe is belekapott, a káresethez a kecskeméti hivatásos, a lajosmizsei önkormányzati és önkéntes tűzoltók vonultak, eloltották a lángokat.

Pest megye

Az erdő aljnövényzete és vágástéri hulladék gyulladt ki két helyen, körülbelül tizenöt hektáron a Pest megyei Pilisszentlászló határában. A lángokat, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, a fővárosi, a szentendrei hivatásos, továbbá a sülysápi, a szentendrei, a szigetmonostori, a leányfalui, a visegrádi és a fóti Aqua egyesület önkéntes tűzoltói oltják. (fotó: Szentendre ÖTE)

Kigyulladt a tarló és egy búzatábla négy hektáron Kiskunlacháza külterületén, Bankháza településrészen, az 5203-as út közelében csütörtökön délután. A tűz egy melléképületre is átterjedt. A lángokat szigetszentmiklósi és a dabasi hivatásos, a ráckevei önkormányzati, valamint a délegyházi és a dömsödi önkéntes tűzoltók fojtották el.

2022.07.20-án délután kigyulladt az aljnövényzet Dóramajorban, ami tovább terjedt a fák közé is. A leégett terület nagysága közel két hektár. A tüzet a monori és a fővárosi hivatásosok, gyömrői és üllői önkéntesek oltották. (fotó: Üllő ÖTE)

Nógrád megye

Húsz hektáron égett a lábon álló gabona Dejtár és Ipolyvece között. Hétfő késő délután csaptak fel a lángok a két település határában. A helyszínre a balassagyarmati, a szécsényi és a rétsági hivatásos tűzoltók, valamint az Ipoly-völgyi Különleges Mentők önkéntesei vonultak, akik körülhatárolták a húsz hektáron lángokban álló gabonatáblát. A tűzeset során senki nem sérült meg, de az anyagi kár jelentős.

Budapest

Megközelítőleg húsz hektáron égett a száraz aljnövényzet Budapest tizennyolcadik kerületében, a Gyömrői út, a Csévéző utca és a Billentyű utca közötti területen hétfőn délután. A tűzesethez a fővárosi és a reptéri hivatásos, valamint a Folyami Katasztrófavédelem és Speciális Mentő Egyesület, a rózsadombi és a fóti önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik több oldalról támadva megfékezték a lángokat, amelyek lakóépületet és trafóházat, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmát is veszélyeztették. A tűz oltásában huszonhét gépjárművel kilencvenkét tűzoltó vett részt.

Heves megye

Teljes terjedelmében égett egy épület tetőszerkezete körülbelül kétszázötven négyzetméteren kedd délután a Heves megyei Bodonyban, az Árpád úton. A lángokat az egri, a gyöngyösi, a pétervásárai és a bátonyterenyei hivatásos, valamint a helyi és a parádi önkéntes tűzoltók oltották el nyolc vízsugárral és kéziszerszámokkal. A káreset során egy ember könnyű sérüléseket szenvedett, a tűz keletkezésének körülményeit a megyei katasztrófavédelem vizsgálja.

Győr-Moson-Sopron megye

Kedd délután Lövő és Röjtökmuzsaj között égett a tarló mintegy egy hektáros területen. A sopronkövesdi és soproni hivatásos tűzoltók mellett a lövői, völcseji és fertőszentmiklósi önkéntes tűzoltók is részt vettek a lángok megfékezésében. (fotó: Lövő ÖTE)

Fejér megye

Július 21-én a kora délutáni órákban érkezett a segélykérő hívás, hogy Csákváron a Nagyhegyen lucernabála ég. A július 20-án történt tűzesethez a csákvári önkéntes tűzoltók és a székesfehérvári hivatásosok indultak el segítséget nyújtani. Összesen hat darab bála égett, a tűz átterjedt az aljnövényzetre is. A lángokat három, úgynevezett gyorsbeavatkozó sugárral elfojtották a tűzoltók, amelyek nem tudtak továbbterjedni egy közelben lévő melléképületre. A területen lévő lovakat a tulajdonos biztonságos távolságra vezette a tűztől.

Egy körülbelül kétezer bálából álló kazal gyulladt ki Ráckeresztúr határában jún. 19-én. A tűz átterjedt a környező száraz fűre is. A lángokat öt vízsugárral és egy munkagép segítségével az érdi és a fővárosi hivatásos, továbbá a martonvásári önkéntes tűzoltók határolták körül, majd fékezték meg. A helyszínen a bálák körül munkagéppel védősáncot alakítottak ki, egy raj pedig biztosítja a területet.

Komárom-Esztergom megye

Erdő, tarló és avar égett júl. 24-én Sárisápon, majd Csolnok 12-es aknán. A teljes oltáshoz majdnem négy óra kelltet. A helyszínen voltak a sárisápi, a csolnoki és tokodi önkéntes tűzoltók, a pilisjászfalui polgárőrség, valamint hivatásos tűzoltók is. (fotó: Sárisáp ÖTE)