Hírek

Hatszázkét ÖTE jut támogatáshoz
2022. június 24. 17:39
Az önkéntes tűzoltó egyesületek részére kiírt 600 millió forint keretösszegű pályázat kapcsán első körben a pénzbeli támogatásokról született döntés.

Ebben az évben ismét hatszáz millió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között a központi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzata terhére. 2022-ben hatszáznégy önkéntes tűzoltó egyesület több mint hétszázhét millió forint értékben nyújtott be pályázatot, amelynek segítségével a többi között működési költségekhez, gépjármű- és szertárfelújításhoz kaphatnak támogatást, valamint különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez juthatnak.

A bíráló bizottság munkájában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség által delegált tagok is részt vettek. A bizottság tagjai a pályázati keretösszeg felosztásának alapelveivel egyhangúan egyetértettek. A dokumentumok formai és tartalmi ellenőrzését követően a bizottság két pályázatot érvénytelennek nyilvánított, így az idén hatszázkét szervezet részesülhet támogatásban.

A pályázati rendszernek megfelelően első körben a pénzbeli támogatások jóváhagyása történt meg, míg a természetbeni támogatásokat később – az egyes beszerzési eljárások lezárulását követően – bírálják el.

A pénzbeli támogatásokra vonatkozó javaslatot az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, ennek értelmében 489 önkéntes tűzoltó egyesület kap összesen 286,8 millió forint támogatást. A fennmaradó keretösszeg a későbbiekben megvalósuló természetbeni támogatásokhoz biztosít fedezetet.

A pályázók ebből az összegből 104,6 millió forintot a működési költségekre, 52,9 millió forintot szertárépítésre és -felújításra, 22,6 millió forintot gépjárművek és technikai eszközök felújítására fordíthatnak, további 106,7 millió forint értékben pedig maguk szerezhetnek be szakmai eszközöket.

A pályázati eredményeket tartalmazó pdf ide kattintva érhető el a BM OKF honlapjáról.