Hírek

Önkéntesek összefogása határok nélkül Ukrajnáért
2022. március 24. 07:59
Az elmúlt hetekben szállított adományok után a Budapesti Tűzoltó Szövetség által a Derceni Egyházi Tűzoltóság (Ukrajna) rendelkezésére bocsátott kisbusz mintegy két héten át a Dercenben és környékén szállított ételt, ruházatot és egyéb adományokat az ott élők és az oda menekültek számára. A busz most a határt átlépve, sikerrel teljesítette első önálló tranzitútját a Dercen-Kisvárda-Dercen útvonalon.

Amint korábban jeleztük az adományokat Kisvárdára, ahol a Kárpátalja Házhoz szállítják. A derceni tűzoltók számára átadott kisbusz tegnap dél körül érkezett, ahol adományok bepakolását követően indultak vissza. A szállítmány is több szervezet összefogásának eredménye, ugyanis a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltó Szövetség által gyűjtött fertőtlenítőszerekkel és a Budapesti Tűzoltó Szövetség segítségével a Hölgyek Köre által összeállított „célzott” adományokkal, valamint gyorstesztekkel egészítettük ki a segélyszállítmányt.

A segélyek rászorultakhoz való eljutatását, az elkövetkező két hét futásteljesítményét pedig a Magyar Tűzoltó Szövetség által biztosított és a Volánbusz által felajánlott MOL üzemanyagkártyával oldottuk meg – ennek segítségével újabb 3.000 km megtételére nyílt lehetőség!

További jó hír, hogy a Hargita Megye Önkéntes Tűzoltók Egyesülete már hasonló mennyiségű adományt gyűjtött össze, ami a következő tranzit során kaphat szerepet.

 

Kelemen Zsolt elnök
Budapesti Tűzoltó Szövetség

 



Zsukovszky Miklós, a Beregi Református Egyházmegye esperese, a Derceni Református Egyházközség lelkipásztora, a tűzoltóság alapítója és parancsnoka levélben köszönte meg a segítséget:

Kedves Barátaink!

Hálás szívvel köszönjük a gondoskodó szeretetet. A tegnap délután megérkezett hozzánk az az adomány, melyet kértünk a helyi rászorulók és a háborús menekültek megsegítésére. Külön köszönjük a rendelkezésünkre bocsátott mikrobuszt, amivel segélyek ügyintézését, szállítását végezzük Kárpátalja területén.

Köszönjük szépen mindenkinek a közreműködését és segítségét.

Isten áldása legyen Önökön a továbbiakban is.

Tisztelettel:
Zsukovszky Miklós


 

Kapcsolódó képek:

Önkéntesek összefogása határok nélkül Ukrajnáért Önkéntesek összefogása határok nélkül Ukrajnáért Önkéntesek összefogása határok nélkül Ukrajnáért
>>> További képek a galériában <<<