Hírek

A Széchenyi Társaság díját vehette át Dobson Tibor tű. vőrgy.
2021. szeptember 21. 17:00
A Széchenyi Társaság gróf Széchenyi István 230. születésnapján, 2021. szeptember 21-én 16 órakor tartotta meg hagyományos ünnepségét, melynek keretében elismerést vehetett át Dobson Tibor tű. vőrgy., az MTSZ elnöke.

A Széchenyi Társaság gróf Széchenyi István 230. születésnapján tartott hagyományos ünnepsége koszorúzással kezdődött a legnagyobb magyar MTA előtti szobránál.

Az MTSZ koszorúját Dobson Tibor tűzoltó vezérőrnagy az MTSZ elnöke helyezte el a talapzatnál. Ez követően emlékülés vette kezdetét az MTA dísztermében. Ennek keretében többen méltatták Széchenyi életútját, meghallgathatták a részvevők Liszt Ferenc és Bartók Béla néhány, zongorán előadott zeneművét, majd sor került a Széchenyi Társaság 2021. évi díjainak átadására. 

Díjazottak a következők voltak:

  • Dr. Bogos Krisztina főigazgató főorvos 
  • Dobson Tibor tű. vőrgy., elnök
  • Katona Bernadette 
  • Musits Antal rómaikatolikus plébános
  • Lacknerné Puskás Sára lelkész és Dr. Lackner Pál püspök.

Dobson Tibor elnök úr munkásságát, többek között a Kárpát-haza Önkéntes tűzoltó Hálózat létrehozását Dr. Kőrösi Mária egyetemi docens, a Széchenyi Társaság elnökségi tagja méltatta.


 

Kapcsolódó képek:

A Széchenyi Társaság díját vehette át Dobson Tibor tű. vőrgy. A Széchenyi Társaság díját vehette át Dobson Tibor tű. vőrgy. A Széchenyi Társaság díját vehette át Dobson Tibor tű. vőrgy.
>>> További képek a galériában <<<